Kazánügy: aki ilyeneket állít Jani bácsiról, azt kéne betenni oda

A jászapáti Dankó Pista utcában igen tarkák a házak, de valahogy mégis a fekete az uralkodó szín rajtuk. Szinte mindegyiken van ugyanis egy koromfolt, valamelyik nyílászáró helyén egy sötéten tátongó lyuk. Nincs értelme kukucskálni, hogy mit rejthetnek, semmit nem látni bennük. Itt, a Dankó Pista utcában laknak Dukáék is, akiknek az udvarát drótháló védi. Első ránézésre úgy tűnik, hogy kapu sincs rajta. Amikor beljebb invitálnak, akkor tűnik csak fel, hogy egy ponton illeszkedik a hurok a kerítésoszlophoz.

„Tóni, ki ne gyere a kazánból! Ki ne gyere!”
„Miért ne mennék ki?”

– A Pócs János, juj – szólal meg a ház udvarán már Farkas Erzsébet, amikor arról az évekkel ezelőtt rögzített videóról kérdezem, amin a település egykori polgármestere, a térség jelenlegi országgyűlési képviselője „eljátssza”, hogy büntetésből rágyújtja a kazánt az egyik alkalmazottjára, egy bizonyos Tónira.

Pócs János a Magyar Hangnak: „Már mindent elmondtam" | Magyar Hang

A fideszes képviselő mellett még párttársai sem állnak ki azóta, hogy napvilágra került a kazános videó néven elhíresült felvétel.

Pócs elismerte, hogy a felvételen az ő hangja hallható, „Tóniról” pedig azt nyilatkozta, hogy a barátjaként szerette, és amikor meghalt, ő fizette a temetése költségeit.

– Nem is olyan férfi, ő még tréfából sem csinálna ilyet, aki mást állít, az hazudik – ezt már Erzsébet férje, Duka Sándor mondja, és csatlakozik a lányuk, Duka Erzsébet is.

„Mert Pócs János szinten van”

– Áldja meg a Jóisten! Nála dolgozunk, ott voltunk tegnap is. Aki ilyeneket állít Jani bácsiról, azt kéne betenni oda – utal a kazánra Erzsébet.

PÓCS JÁNOS (FIDESZ) ÉS A ROMA FÉRFI FELGYÚJTÁSA (18+)

"- Azt mondtad minden cigányt itt fogsz elégetni. - Csak azt, amelyikre haragszom!" Birtokunkba került videóban egy fideszes képviselő azzal viccelődik, hogy elégeti a roma férfit a kazánban, amiért az ivott. A videót nem monetizáltuk a sokkoló jellege miatt. Kövess Facebookon: https://facebook.com/herbalrealityvideok Instagram: http://instagram.com/herbalreality Pócs Jánosnak és a FIDESZ-nek gratulálunk a remek teljesítményért!

– Jó főnök Pócs János?

Még az amúgy is igen rövid kérdés felénél tartok, de máris jön a válasz: „igen, jó. Nagyon jó.” Aztán a beszélgetés kanyart vesz. Nagyon furcsát.

– Nem is létezik az a videó. Ön már látta? – kérdi Sándor.
– Persze. Maguk látták?
– Nem.
– De hallottak róla?
– Most, magától – közli Erzsébet.
– Akkor honnan tudják, hogy nem igaz, amit azon látni?
– Mert oda járunk dolgozni.
– Ha így lenne, le lenne tartóztatva – feleli a lány.
– Nagyon nagy híre lenne ennek, ha ez igaz lenne – veti oda Sándor.
– Hát van is. Az Országos Roma Önkormányzat szerint Pócs Jánosnak le kéne mondania.
– Ezt csak az irigyek mondják. Az irigy kutyák, akik át akarják venni Jani bácsi helyét – közli felindultan Duka Erzsébet.
– Mire irigyek?
– Mert Pócs János szinten van. Azért.
– Szinten van?
– Hát, milliárdos. A Parlamentben dolgozik, jól megy neki.

Pár másodperces csend töri meg a beszélgetést.
– Gyere onnan, mert megharap – szól oda Erzsébet már a hátam mögött játszó kisfiúnak, aki egy bottal közelít egy nála valamivel nagyobb kutya felé. A jószág viszont ijedtebbnek tűnik, mint a fiú.

– Sokan haragszanak rá – így váratlanul az asszony. Most Pócsra céloz.
– De miért?
– Nem tudom. Megmondja itt minden roma, hogy Jani bácsi nem csinált ilyet. De nem csak itt, máshol is megmondják az apáti romák.
– Messzire elnyúlik a Soros György keze – dörmögi eközben Sándor.

„Miért ne jönnél ki? Mert tudod, hogy betüzellek, mert rosszat tettél!”

„Éjjel-nappal ott dolgozunk a »Papánál«”

Dukáék hosszú évek óta dolgoznak Pócsnak, dinnyét palántáznak főleg. Az egész Duka család egy emberként állítja, hogy nagyon rendes az egész Pócs család. Úgy vannak vele, hogy meg kell fogni a munkát, és hát mást errefelé nem nagyon tudnak megfogni. A szomszédban – ahova Duka Erzsébet átkísér – is ugyanezt gondolják.

– Amióta ő van, megszűntek a verekedések – jelenti ki Kállai Kálmánné.
– Kik verekedtek?
– Lánya válaszol helyette, kezét kisfia fején nyugtatva.
– Fiatalok főleg, azok.
– Hogy akadályozta ő meg ezeket a verekedéseket?
– Beszélt velük. Amikor erre jön, beszélget velünk is. Mindig megkérdezi, hogy vagyunk. Kérdezi, van-e munkánk, és ha nincs, akkor ő ad.

Aztán Kállai Kálmánné a hátam mögé néz, és felemeli a hangját.

– Nyilatkozni kell a Jani ellen, vagyis a Pócs mellett, mert az rendes mindenkihez!

Egy asszonyhoz szól a felkérés, a kerékpárja kormányán négy teli ötliteres kanna vízzel egyensúlyoz. Hogy a vázra nehezedő húsz kilótól vagy a tisztelettől, nem lehet eldönteni, de nagy sóhajok közepette hangzik el Farkas Julianna dicsérete.

– Mink is ott vagyunk, lelkem, éjjel-nappal ott dolgozunk a „Papánál”.

Mesélek neki és a beszélgetéshez csatlakozó Füzes Juliannának a kazános videóról. Mesélni kell: nem hallottak róla ugyanis.

– Nem igaz, ilyen nincs. Nincs is ott kazán. Nincs még egy olyan becsületes ember, mint a Pócs János. Nincs párja a világon – áradozik Farkas Julianna. A másik Julianna pedig csípőre tett kézzel fejti ki, hogy szerinte az egész kitaláció.

„Hát elég baj az! Most azért, hogy megittam egy féldecit, azért kell elégetni az embert?!”
„Azért!”

A Dankó Pista utca lakói már majdnem meggyőznek, hogy Pócs kazánja és a róla készült videó az valami olyasmi, mint Platón barlangja, amikor jön Duka József.

„Nincs internetem, még áramom sincs. Hála a Jóistennek. Ne is legyen”

– Ezt nem értem, ha van videó, akkor mit kell azon vitatkozni. Nekem ez magas. Ha van egy felvétel arról, hogy én betörök valahova, akkor én azt nem tagadom.

De ő sem látta a felvételt.

– Nincs internetem, még áramom sincs. Hála a Jóistennek. Ne is legyen.
– Miért ne legyen?
– Mert nem akarok tudni a világról, elegem volt belőle. Elég nekem a magam baja.

Visszabújunk hát Platón barlangjába, ám ekkor érkezik egy férfi. Peckes léptekkel halad, és véget vet az eszképizmusnak. Nem mutatkozik be, de szavaival egy svunggal húz ki minket a való világba.

– Én is ott voltam. Ott dolgoztam. A Tóni saját magától mászott be, takarította a kazánt. Viccelt a Póccsal a Tóni, hát ő olyan volt. Viccelődős.

Víz csak a közkutakban

Aztán zsebre teszi a kezét, de azért elárul még valamit. Hogy nagyon nagy volt az a kazán. A videóban hívott Miskáról is érdeklődöm, de róla nem tudnak a helyiek semmi biztosat, úgyhogy a jászapáti hétköznapokra terelem a szót. Kiderül, hogy a telepen víz csak az utca két végén van, a közkutakban. Télen is, mivelhogy a házakban nincs víz, csak kettőben.

– Hány éve nincs vizük?
– Ahány éves vagyok, azóta.

Aztán megtudom, hogy nem is olyan régen itt még földút volt, Farkas Julianna elbeszéli azt is, mikor került rá „az a kis kavics”, amelyen most is állunk.

– Egyszer meghalt itt valaki, és nem tudott bejönni érte a mentő. Úgy kellett kivinni innen a halottat. Na, akkor lett kavicsos.

Aztán Füzes Julianna veszi át a szót, és egy „tornyot” próbál nekem mutatni. Első említésekor is elég indulatos, de mivel háromszor nézek oda, és még mindig nem látok semmiféle tornyot, szinte már kiabál. Aztán leesik: a Dankó utcával párhuzamosan, falszerűen húzódó, csillogó földhányást hívja toronynak. És kiderül az is, hogy miért csillog.

– Tudja, mi van abban? Törött tévéüveg! Hát belemászik a gyerek, és megvágja az ujját.
– Hogy került ez ide?
– Hát idehozatták!
– És Pócs János nem tudna tenni azért, hogy legyen itt víz, meg ne hozzanak ide mindenfélét?
– Egymaga ezt ő nem fogja megoldani – hangzik a lemondó válasz.

A Dankó Pista utcát elhagyva vicsorító kutya iramodik felém. Nyugodt vagyok, mert látom, hogy lánc van a nyakában. Csakhogy ugyanabban a pillanatban a lánc másik vége kivillan a gazból. Állunk egymással szemben a faluvégen: a vicsorgó kutya és én. Szerencsére jön a gazda, és hozzáköti a kerítéshez.

„Mert te haragszol a cigányokra, meg azt mondtad, hogy minden cigányt itt égetel el. Ezen próbálod ki.”

– Ha viccelt is, akkor sem lett volna szabad. Magára valamit adó politikus ilyet nem csinál. Ha normálisan gondolkozna, akkor le kellene mondania – fejti ki egy magyar férfi a nézeteit, aki a romákkal ellentétben nem mer névvel nyilatkozni.
– Az itteni romák nem azt mondják, hogy le kellene mondania.
– Őket felesleges megkérdezni, őket megvette kilóra. Ki vannak téve Pócs jóindulatának, mert mind ott dolgoznak nála. Ha van is esetleg rossz véleményük, akkor sem fogják elárulni.

– Én nem mondhatok a Pócs Jánosról olyat – ezt már egy roma férfitól halljuk, valahol a város közepén. Egyik beszélgetőpartnere viszont nem tesz lakatot a szájára: ugyan név nélkül, de széles jókedvvel kijelenti, hogy a kazános történet bizony nem viccnek való.

„Az ukrán eljön dolgozni ennyiért”

– Ha annyira akar játszani vagy poénkodni, öntse le egy vödör vízzel.

Ők nem alkalmazottjai Pócsnak, így aztán kimászunk a kazánból a munka világába.

– Van itt munka, csak mindhez kéne valami iskola vagy papír, ami nincs. A közeli gyárakban óránként 500 forinttal akarták kiszúrni a szememet. Kérdeztem, miért csak ennyi, azt mondták, fogjam be a számat, mert az ukrán eljön dolgozni ennyiért. Mondtam a csoportvezetőnek, hogy anyámnak nem kapálok ennyiért a kertben.

A környékbeli vállalatok nem túl népszerű húzása, hogy külföldről importálnak olcsóbb munkaerőt a térségbe. Így megkérdem őket, szerintük tehetne-e ez ellen Pócs János.

– Hát igen, ebben segíthetne, így van. A lányomnak is megvan az érettségije, és nem tud elmenni dolgozni – meséli a roma férfi, majd amikor vigyorgó barátja a közmunkát emlegeti, felcsattan.
– Könyörgök, hát minek a közmunka? Adjanak rendeset! Nekem van hat gyerekem. Az az ötvenezer elmegy egy hét alatt csak kajára.
– Most majd lesz kaja! – vág közbe a másik.

Kérdőn nézek rá, de folytatja is, persze a szűnni nem akaró mosollyal.

– Hát jönnek a választások! Lesz majd ingyen kaja, dínomdánom, krumpliosztás, ígérgetés, aztán hepiend, és le vagy szarva. Négy éve is ez volt.

Morcos fiatalember kerekezik el mellettünk. Kérdeznem sem kell, azonnal megtudom, ki ő.

– Ő Apáti büszkesége. Hetvennél is több lopás, csalás, és még mindig itt van. A rendőrök napi szinten járnak hozzá, de nem tudnak mit csinálni vele. Bár úgy két hónapja lapáttal csapták szét a fejét.
– Hogyhogy?
– Olyan helyre tört be, ahova nem kellett volna.

Előveszi a telefonját: ő is mutat egy videót, de azon nem viccelődik senki. Fényes nappal egy maszkos fiatal próbál ellopni egy disznót, de nem sikerül neki, így kénytelen egy tyúkkal távozni. Nyilatkozóm az utcán is eljátssza a jelenetet, majd ecsetelni kezdi a szörnyű közbiztonsági helyzetet, amelyen az sem segít, hogy számos kamera pásztázza az utcákat errefelé.

– Az lenne jó, mint a Kádár-rendszerben: akinek nincs munkája, menjen börtönbe. Visszahozni a közveszélyes munkakerülést – mondja az imént még a közmunka miatt háborgó férfi .

„Csak azt, amelyikre haragszok!”
„De te mindenkire haragszol!”

Egy böhöm nagy, az utca elől a kertet, a teraszról az utcát eltakaró kapu mellett állok meg, és folytatom az iménti beszélgetést – de már teljesen mással.

– Hatkor ajtózárás van nálunk. Ide nem is jönnek be. Jó, Jásztelken, mondjuk, elvitték a motorom, az igaz.

Névtelenséget kérő nyilatkozóm éles nyelvű ember, sok kérdéssel. Pócs videója miatt is fel van háborodva – romaként, emberként egyaránt –, de a többi képviselőhöz is lenne néhány szava. Megkérdezné például, hogy szerintük meg lehet-e élni 28 ezer forintból, két gyerekkel.

– Mert ha ennyit adnak, akkor ne csodálkozzanak, ha beindulnak a lopások. Én éltem a Kádár-korszakban, nem ilyen világ volt. Nem volt az, mint ma, hogy mindössze 120 ezret kapnak, miután lenyomtak három műszakot.
– Akkor ezért jönnek ide az ukránok a környékre.
– Meg a turbános indiaiak a tehenészetbe. Azoknak a szent állatuk a tehén, ugye.

Készenlétisek érkeztek

Hangnemet vált. Rezignáltságából düh lesz.

– Miért nem lehet magyar embereket foglalkoztatni? És miért a nyugdíjasokat alkalmazzák vissza? Miért nem a fiatalokat veszik fel, akiknek gyerekük van? És akkor erre a megoldás az, hogy építik a börtönöket! Érdekes dolgok ezek, nem? A készenlétisek meg minden nyáron egyszer idejönnek. Annyian vannak, hogy egymásba szaladnak itt a sarkon, majd nem látjuk őket következő nyárig.

Idén azonban már februárban is jártak a településen. Többen is elmondták, hogy amolyan tűzoltó jelleggel megjelentek a városban a készenléti rendőrség egységei. Ekkor zajlott egy aláírásgyűjtés is, egy nap alatt több mint 300-an szignózták azt a később a városvezetésnek eljuttatott ívet, amely foglalkozik Jászapáti közbiztonsági helyzetével, például azzal, hogy „mindennapos a lakatlan házak lebontása, a betörések, a lopások”. Ezenkívül téma még benne az orvosi praxisok kérdése, a szeméthelyzet, a felújításra szoruló belterületi utak és a számtalan kóbor kutya.

Az egyik névtelenséget kérő aláíró megjegyzi, hogy meg lehetett volna az ezer szignó is, ha tovább gyűjtik, még úgy is, hogy mindenki fél a retorziótól. Csak amíg beszélgetünk, hárman mondják neki a telefonba, hogy nem szeretnének nyilatkozni, még név nélkül sem. És hogy félelmüknek van alapja, arra megint csak az aláírásgyűjtés egyik mozzanatát kell felidéznünk. Történt ugyanis, hogy amikor bevitték az íveket a város közgyűlésére, a petíció felolvasása után mindjárt felállt az egyik képviselő, és felolvasta Pócs János válaszlevelét.

– Ezt mi is nagyon érdekesnek tartjuk. Semmi gond nem lett volna, ha nem lendültek volna rögtön ellentámadásba és személyeskedésbe. Ha itt valaki problémákról beszél, akkor rögtön rásütik, hogy Jászapáti rossz hírét kelti.

„Ne beszéljél!”
„Hát van itt vagy négy cigány, azt mondtad, hogy a héten elégeted!”

Pedig ők csak azt szeretnék, hogy a város figyeljen oda arra, hogy „iszonyatos mértékben elharapódzott a drog”, amiről „a legkisebb gyerekek is megmondják, hogy merre lehet kapni”. Megtörtént esetet hoz fel aztán a lopásokra. A jászapáti Szűz Mária-szobrot megrongáló vandál sztoriját hozza elő. A rendőrségi közlemény szerint az történt, hogy egy 23 éves helyi lakos „fel akart mászni a templomnál lévő lourdes-i barlang vasrácsán, hogy megszerezze a kegyhelynél lévő szobrok melletti aprópénzeket. A rács tetején fennakadt, és az egyik szoborra támaszkodott, amely eldőlt, és összetört. Végül üres kézzel menekült el a helyszínről.”

Főleg 20-a és 30-a között van sok betörés

– A minap a déli órákban sétáltak be valakihez, aki előző nap éjszakás volt, úgyhogy aludt. Az előteréből elvittek mindent, amit csak fel tudtak emelni – számol be az itteni helyzetről egy másik aláíró, aki szerint „az a baj, hogy itt le van takarva minden központilag”.
– Ha hivatalosan megkérdezné, azt hallaná, hogy nincs bűnözés, nincs drog Jászapátin. Pedig sajnos van. Napközben törnek be, illetve hát nem is betörnek, mert sokszor magát a házat lopják szét.

Úgy figyelte meg, hogy főleg 20-a és 30-a között van sok betörés, mert akkor semmit nem kapnak a romák.

„Ki ne gyere!”
„Miska, gyere már!”
„Majd máskor nem iszol, Tóni, ne félj! Szia!”
„Haló, engedjen mán, Miska!”

Egy másik romatelepre tartok meghallgatni, ott is jókat mondanak-e „Jani bácsiról” a cigányok. Körülbelül addig megyek a Dr. Szlovencsák Imre úton, mint ameddig az internetes térkép utat jelez. A telepet szinte rázza az utolsó házból pulzáló basszus. Balra sás és nád, jobbra szegényes házak. Az egyik ilyen ingatlan földes udvarán egy fiúcska ül egy ki tudja, mióta otthagyott babakocsi mellett. Kezében egy levél, szótagolva olvassa.

– Mi, ma-gya-rok úgy döntöt-tünk, hogy nem a-kar-juk, hogy ha-zánk be-ván-dor-ló-ország le-gyen…

A fiú édesanyja szerint Pócs csak viccelt. Vele is viccelt, noha nem úgy, hogy be kellett volna másznia a kazánba.

– Most nem tudok menni, de úgy hallottam, 600 forintos órabért ad. Jól fizet és sokat segített nekem is. Jó ember. Le előtte a kalappal.

Már búcsúznék, de még elmeséli, hogy már akkor is ott dolgozott, amikor az első gyermekével volt mindenórás terhes. Ez a gyermek az, amelyik most a kezében Orbán Viktor levelét szorongatva áll a Dr. Szlovencsák Imre úton. Úgy látszik, nem csak Soros György keze ér el ilyen messzire.

Dőlt betűvel a szóban forgó, Pócs János szerint vicces videó párbeszédleirata olvasható.

Ez a cikk a Magyar Hang vidéki nyilvánosságot támogató programja keretében, az olvasók segítségével születhetett meg. Kérjük, támogassa Ön is munkánkat. Részletek itt! Köszönjük!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/14. számában jelent meg, 2019. április 5-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/14. számban? Itt megnézheti!