Kegyelmet kapott Novák Katalintól a Budaházy-ügy hét érintettje

Kegyelmet kapott Novák Katalintól a Budaházy-ügy hét érintettje

A terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György az ellene és társai ellen indult megismételt elsőfokú eljárás első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2018. szeptember 28-án (Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Államfői kegyelemben részesítette Novák Katalin köztársasági elnök az úgynevezett „Budaházy-ügy” hét érintettjét – a Sándor-palota erről kedden kora este adott ki közleményt.

A Budaházy-ügyben 17 személlyel szemben zajlik jelenleg is – 13 év elteltével – büntetőeljárás. Az államfő azt írta, hogy december közepén érkeztek meg hozzá a „Budaházy-ügy” érintettjeinek kegyelmi kérelmei, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni.

Tájékoztatása szerint alapos mérlegelést követően úgy döntött, hogy különválasztja azok ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest, az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntött.

Az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött. Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartja helyesnek dönteni a kegyelmi kérelmeikről.

Novák Katalin szerint az úgynevezett „Budaházy-ügy” is rámutat arra, hogy a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét. Ezért felhívja a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében.

Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék idén márciusban megismételt büntetőeljárásban első fokon tizenhét év fegyházra ítélte az úgynevezett Hunnia-perben, amelyben – egyebek mellett – bűnszervezetben elkövetett terrorcselekményekkel vádolják. A vádirat szerint Budaházy György és egy társa indította útjára a Hunnia Mozgalmat, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a 2006-os ősz után tovább szítsák a feszültséget, több akkori kormánypárti képviselő ellen is támadást terveztek. Idén október végén közben a Kúria megszüntette Budaházy György letartóztatását és bűnügyi felügyeletét rendelte el.