Vitasorozatot indít a Magyar Hang a hazai közszolgálati médiumok jövőjéről.
Ha forradalmár lenne, ön melyik televíziót foglalná el? Ezzel a kérdéssel hirdette magát húsz éve a Magyar Közszolgálati Televízió, és az üzenet – minden valószínűség szerint a megrendelő szándéka ellenére – kétszeresen is célba talált. Először akkor, amikor 2006. szeptember 18-áról 19-ére virradó éjszaka a tüntetők megostromolták az MTV akkori, Szabadság téri székházát, és be is jutottak az épületbe. Másodszor pedig az úgynevezett fülkeforradalom idején, amikor a hatalomba visszatérő Fidesz maga alá gyűrte a teljes közszolgálatot és alantas propagandaeszközzé silányította több mint egy évtizedre.
Sorsszerűnek is nevezhetjük, hogy két évtized után úgy tűnik, a magyar társadalom visszafoglalhatja magának ezeket az intézményeket. De közben a világ jelentősen megváltozott, ezért jogos a kérdés: kell-e nekünk a közmédia? És ha erre a válasz igen, akkor milyen legyen? Hogyan tudja visszaszerezni – vissza tudja-e szerezni egyáltalán – egykori presztízsét?
A kérdés sokakat érdekel: összesen 123 szakmai javaslat érkezett be a közmédia megújítására kiírt társadalmi és szakmai egyeztetés keretében, amelyet a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TKKM) kezdeményezett és dolgozott fel.
A Magyar Hang most megnyitja ezt a kérdést az online felületén a felelősen gondolkodó értelmiség előtt is. Felkértünk érintetteket, hogy fogalmazzák meg nézőpontjaikat, de örömmel fogadunk bárkitől hozzászólást, amennyiben az releváns meglátásokat tartalmaz és a fogalmazás módja is belefér a civilizált párbeszéd keretei közé. (Az írások szerkesztésének, rövidítésének, valamint a közlés feletti döntés jogát fenntartjuk.)
A teljesség igénye nélkül az alábbi kérdésekre szeretnénk választ kapni:
– Kell-e nekünk évente több mint 150 milliárdot erre költeni, miközben rengeteg helye lenne ennyi közpénznek?
– Ha kell a közszolgálati televízió, akkor hány csatorna legyen belőle? Jelenleg hat magyar közpénzen fenntartott csatorna működik (M1, M2/Petőfi, M4 Sport, M5, Duna, Duna World), míg a szomszédos Ausztriában 9,2 millió lakos mellett négyet is pont elégnek gondolnak az adófizetők (ORF 1, 2, III, Sport+). A csehek kicsit többen vannak, mint mi (10,9 milliós lakosság), de közszolgálati tévéjük, a Česká Televize sem hízott nagyobbra, mint nálunk: a ČT1 az általános főcsatorna; a ČT2 a dokumentumfilmekre és az ismeretterjesztésre összpontosít; a ČT24 egy hírtelevízió; a ČT Sport; valamint a ČT D/ČT art a gyermek/művészeti-kulturális csatorna megosztott idősávokban.
– Mi legyen a helyi (vidéki) média szerepe a közmédiában?
– Legyen-e reklám benne? Ha igen, legyen-e valamilyen korlátozás (pl. gyermekműsorokban egyáltalán ne, szabad-e alkoholt, szerencsejátékot, stb. népszerűsíteni)?
– Csak a piacon hiányzó tartalmakat kell kínálnia, vagy készítsen mást is, mint például fikciós műveket/sorozatokat, ne adj isten szórakoztató tartalmakat?
– Szükség van-e közszolgálati sportcsatornára? Vagy legyen-e például külpolitika a köztévén (mellékszál: hogyan jutottunk el a milliós nézettségű Panorámától az észak-koreai hangsúllyal kínos jegyzeteket felolvasó Bende Balázsig?)
– Mi legyen a sok évtizeden át felhalmozott értékeket tartalmazó archívum sorsa? Pénzért legyen elérhető vagy ingyen, hiszen az közkincs? Ki használhatja és hogyan – például kereskedelmi célból is elérhető legyen, vagy csak oktatásra/magánfelhasználásra?
– Külsős alkotóműhelyek bevonásával vagy lehetőleg belső munkatársakkal oldjon meg minden műsort a jelenleg 2200 főt foglalkoztató mamutvállalat?
– Milyen platformon működjön? Kell-e még a földi sugárzás, vagy most már felesleges? Hogyan érje el és szólítsa meg a fiatalokat?
– Hogyan szóljon a külföldön élő magyarokhoz? Ki a célközönség: a határon túl élő magyarok, a gazdasági okból kivándoroltak vagy a 89 előtti emigráció sokadik generációs, magyarul már alig beszélő leszármazottai?
– Mi legyen a kultúrával? Csak magaskultúrával foglalkozzon, vagy bele kell férjenek a populáris műfajok is?
– Társadalmi reprezentáció: kvóták és patikamérlegen kimért adáspercek legyenek (kötelezően letudott feladatokkal) vagy inkább valami szerves, a hétköznapi valóságot jobban leképező struktúra?
– Kell-e használni a közösségi médiát a közmédiának? Ha igen, hogyan?
– Hogyan éljen együtt a közmédia a teljes médiapiaccal? Konkurensei vagyunk-e egymásnak vagy együttműkődő partnerek?
– Az MTI hírei piaci díjazásúak legyenek vagy maradjon az ingyenes alapszolgáltatás? (A fotószolgáltatás egyébként ma sem ingyenes).
Százával sorolhatnánk a kérdéseket, és az ezekre érkező pro és kontra érveket. De mi most megállunk – innentől a szó az olvasóé.
