Keresztelés-ügy: Perel a Főpolgármesteri Hivatalból kirúgott szakértő

Keresztelés-ügy: Perel a Főpolgármesteri Hivatalból kirúgott szakértő

Fotó: Dezidor, Wikipedia

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Perel a Főpolgármesteri Hivatalból való kirúgása miatt Békés Gáspár környezetvédelmi szakértő. A fiatal aktivista a kormánypárti Mandinernek adott interjút, itt mondta el, hogy őt „tényfeltáró vizsgálat helyett egy rögtönítélő bíróság gyorsaságával” küldték el. A hivatal egyébként arra hivatkozott, hogy Békés még a próbaidejét töltötte, így elküldhették indoklás nélkül.

Békés korábbi nyilatkozatait a kormánypárti Vasárnap.hu és a Magyar Nemzet vette elő. Felrótták neki, hogy néhány éve azt mondta, be kellene tiltani a gyerekek keresztelését, de azt is, hogy közzétett egy mémet Varga Judit igazságügyi miniszter potenciális bebörtönzéséről. A Főpolgármesteri Hivatal előbb figyelmeztetésben részesítette őt, majd meg is váltak tőle. A hivatal azt szerette volna, hogy vonjon határt a klímaszakértői munkája és a Facebook-tevékenysége között. Állításuk szerint ez nem történt meg.

Az aktivista a Mandinernek azt mondta, nem gondolta volna, hogy a szólásszabadság keretei közé tartozó, évekkel korábbi írásai miatt elbocsátják. Ő ezt törvénytelennek tartja, amellett kommunikációs és politikai szempontból is a lehető legrosszabb döntésnek gondolja. A főváros szerinte nem hagyott számára más opciót, mint a jogorvoslatot.

A keresztelés tiltása kapcsán azt mondta, nem beszélt másról, mint amit az anabaptizmus több száz éve mond. Állítása szerint a hangsúly nem a tiltáson van, hanem azon, hogy a jogot a szülőről áthelyeznék a gyerekre, illetve a leendő felnőttre.

Szóba került az is, hogy nem tartja hősöknek a Don-kanyarnál elhunytakat. Mint most elmondta, azokkal ért egyet, akik áldozatoknak nevezik őket, „mert kormányuk a náci Németország mellett felelőtlenül és törvénytelenül belépett egy olyan háborúba, amelynek megnyerésére ráadásul eleve nem volt esély a szövetséges hatalmak túlereje miatt.”

Munkája kapcsán egyébként elmondta, négy diplomája van, a frissen alakuló Klíma- és Környezetügyi Főosztály pedig értékesnek találta a tanulmányait, illetve a tapasztalatait. A stratégiai részen dolgozott, többek közt a fővárosi intézmények, épületek környezeti lábnyomát vizsgálta.