
A Szerencsejáték Zrt. profitjából támogatásokat osztó leánycég, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. döntőbizottsága márciustól májusig mindössze két nap munkával nettó 1,246 milliárd forintot osztott szét az érdemesnek tartott szervezetek, cégek között – derült ki a HVG közérdekű adatigénylésére megküldött támogatási listából. A teljes összeg kétharmadával (68 százalék) egy május 9-i döntés a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) szponzorálta. A mostani nettó 852,5 milliós összeg több, mint amennyit tavaly kapott a MOB, mert 2024-ben nettó 610 milliót utaltak a bizottságnak – ennél abban az évben még az Orbán Ráhelhez és a Magyar Turisztika Ügynökséghez kötődő turisztikai alapítvány is többet, 630 milliót kapott (ahogy 2023-ban és 2022-ben is).
A Szerencsejáték-cég döntnökei előzőleg április 17-én 8 támogatási, valamint további 15 szponzorációs szerződésről határoztak. Ezek már a MOB-énál kisebb összegek voltak, nettó 394 millió forintot tettek ki. Egy nagyobb, százmillió forint feletti tétel van a listán: két darab 55 milliós szerződéssel lefedve idén is megkapta a szokásos nettó százmillió körüli pénzét a Rózsa Records Kft. nevű cég. A cég tulajdonosa Rózsa István, az ATV volt elnöke és korábbi igazgatósági tagja, akinek több más vállalkozása rendre felbukkan a Szerencsejáték-cég szponzorlistáin. A Rózsa Records tavaly is kapott már nettó 100 milliót. Nettó 30 millió forintnak örülhetett a Magyar Kerékpáros Szövetség és ugyanennyit kapott a Network 360 Kft. is, amely a Rogán Antal szomszédjaként ismertté vált Csetényi Csaba cége, és tavaly decemberben is kapott már 15 milliót a Szerencsejáték-cégtől.
Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedűművész cége, az IKP Music Kft. nettó 7 millióhoz jutott az áprilisi pénzesőből. Kicsit többel, nettó tízmillióval szponzorálta a Szerencsejáték-cég az autó-, motor- és tuningshow-kat szervező AMTS Events Kft.-t, amelynek tulajdonosa a HGY Invest Kft.-n keresztül a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz sorolt Jupiter 888 Magántőkealap. Egy másik NER-milliárdoshoz, Mészáros Lőrinchez sorolják a BÉTA Magántőkealapot, amely a végső tulajdonosa a Szerencsejáték-szponzorpénzekből szintén részesülő Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft.-nek. Ezt a céget 2017 óta szinte minden évben 9-15 millióval támogatják. Ugyancsak visszatérő név a Szerencsejáték-cég szponzorlistáján a Balatonfői Yacht Klub Kft., amely nettó 10 milliót kapott.