Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni a Parlamentbe
Árvíz a Parlamentnél 2024. szeptember 18-án (Fotó: Magyar Hang/Makrai Sonja)

Az Országgyűlési Őrség egy év alatt csaknem kétezer veszélyes eszközt vett el a Parlamentbe érkezőktől, és ugyanennyi jogellenes cselekmény miatt is intézkedniük kellett a Kossuth téren – írta a Hvg.hu. Az őrség a feladatai teljesítéséről évente beszámolót készít, amit a következő év tavaszán tárgyal az illetékes parlamenti bizottság. A Lisoczki László dandártábornok, az Országgyűlési Őrség parancsnoka által jegyzett éves jelentés ugyan nem nyilvános – ellentétben az azt tárgyaló bizottsági üléssel –, ám a 2023-as évről szóló beszámoló a lap birtokába került. Ebből kiderül, hogy az őrség felügyelete alá tartozó, összesen négy épületbe érkezőktől a biztonsági átvizsgálásnál 2031 db, jogszerűen tartott, de veszélyesnek minősülő eszközt vettek el átmenetileg az őrség tagjai, messze a legtöbbet, 1994-et az Országházba belépőktől.

2023-ban 552 030 küldemény „biztonságtechnikai átvizsgálását” végezték el. Közülük tíz, „kockázatot jelentő” küldeményt emeltek ki, egy esetben szükség volt tűzszerész kirendelésére is. Az őrséghez 2023-ban 658 hibás, vagy beavatkozást nem igénylő riasztás érkezett, de volt 146 éles jelzésük is, ebből 3 éles tűzeset volt, amiket külső segítség nélkül elhárítottak. Az őrség tagjai 23 esetben vonultak elsősegélynyújtásra, 7 esetben életmentést is végeztek. A mintegy félezer fős szervezetnél 2023-ban egy méltatlansági eljárás indult, de az illető távozott a testülettől. Az őrök intézkedése ellen érkezett ugyan 3 panasz, de egyikből sem lett ügy.