A kétharmad-egyharmados parlamenti arányokra tettek javaslatot a kormánypártok a parlament megalakulását előkészítő tárgyalásokon az ellenzéknek – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn újságíróknak, az első egyeztetést követően.
Mint mondta, továbbra is hat alelnöke lesz az Országgyűlésnek – közülük egy a törvényalkotásért felelős –, amelyből kettőt tölthetne be a két ellenzéki lista egy-egy tagja. Ahogy a megelőző ciklusban is, tizenöt bizottságot alakítanának, ezek közül továbbra is tízet vezet majd kormánypárti elnök. Az öt ellenzéki vezetésű bizottság a nemzetbiztonsági, a fenntartható fejlődés, a költségvetési, a népjóléti és a vállalkozásfejlesztési bizottságot. Az ellenzék emellett hét parlamenti jegyzői helyet is kap. Ezekről a helyekről az ellenzéki pártoknak maguknak kell megegyezniük maguk között.
Kocsis Máté az arányokat azzal indokolta, hogy így érvényesül a választói akarat, az pedig nem fogadható el, hogy a magukat egységesnek mondó, „Gyurcsány-lista tagjai” most kitalálják, hogy már hat pártként lépnek fel.
A fideszes politikus az egyeztetést értékelve megjegyezte, hogy a DK képviselői többször jelezték, az elhangzottakról még egyeztetniük kell. Egyúttal kifogásolta azt is, hogy az a párt, amely a nyilvánosság előtt azt hangoztatta, hogy nem vesz részt az alakuló ülésen (Momentum), a bizottsági helyek elosztására eljött. Bár – mint mondta – Fekete-Győr András hiába kötötte napközben megjelent nyílt levelében öt feltétel teljesüléséhez, hogy teljes mértékben részt vegyenek a parlamenti munkában, érdemben nem szólalt fel a megbeszélésén. – Belegabalyodott a saját lábába, elcselezte magát, nem tud belőle kijönni – így értékelte a momentumos politikus hozzáállását, mivel szerinte már szeretne abból visszakozni, hogy pártja nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, amit a sajátjai nem engednek.
Toroczkai László, a frissen a parlamentbe jutó Mi Hazánk elnőke rendkívül rossz hangulatú, elsősorban politikai vitának nevezte az ülésen elhangzottakat. Mint mondta, a vita azon bontakozott ki, „hogyan tekintsünk a pártokra”, hiszen az ellenzéki összefogás egyes szereplői önállóan nem tudtak volna a parlamentbe jutni. Amikor a parlamenti tisztségek elosztásáról kérdezték, jelezte, pártjához a vállalkozásfejlesztési és a mezőgazdasággal foglalkozó bizottság vezetése állna közel. Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese megismételte: szeretnék, ha pártjuk delegálná a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, mert nem akarják, hogy „egy globalista lista képviselője” töltse be „a magyar nemzet szempontjából ennyire meghatározó tisztséget”.
A tárgyalásokat szerdán folytatják.
(MTI)