Kiakadt Pottyondy a fideszes pedofilozáson
Pottyondy Edina az influenszerek által a gyermekvédelem érdekében szervezett tüntetésen, a Hősök terén (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

„Mindenkit össze akarnak p3d0filozni. Most Karácsony Gergely van soron” – írta Facebook-bejegyzésében Pottyondy Edina, aki szavai szerint a mostaninál „cinikusabb, aljasabb, primitívebb érvelést” még nem hallott. Felidézte, hogy néhány éve az akkor még fideszes városvezetés annak ellenére kitüntetésre javasolta „János bácsit, a bicskei p3d0fil szörnyet” (a bicskei gyermekotthon egykori vezetőjéről, a jogerősen elítélt Vásárhelyi Jánosról van szó), hogy számos bejelentést kaptak a rémtetteiről. Mint írta, Karácsony Gergelyben, aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, fel sem merülhetett, hogy pedofilt jelölnek egy gyermekvédelmi díjra (még a kegyelmi botrány előtt vagyunk), és megszavazta a fideszes előterjesztést. Ezután Szentkirályi Alexandra, a Fidesz jelenlegi fővárosi frakcióvezetője átadta a kitüntetést a bicskei szörnynek. „És most a Fidesz frakció azzal támadja Karácsonyt, hogy megszavazta az előterjesztésüket. Érted?! A saját előterjesztésüket!”

Pottyondy szerint vérlázító, ahogy „Karácsony és a magyar polgárok pofájába gúnyosan, somolyogva közli a fideszes hülyegyerek, hogy a kitüntetést átadó Szentkirályi Karácsonnyal szemben nem érintett, hiszen nem szavazta meg az előterjesztést. Ami igaz. Valóban nem szavazta meg. Ugyanis nem volt tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, így nem is szavazhatott. Csak a döntés előkészítésében és végrehajtásában vett részt” – fogalmazott, majd azzal folytatta: „Nem akarom elhinni, hogy ez az aljas, hazug cinizmus örökké működni fog. Tizenöt éve vannak hatalmon, leépítették a gyermekvédelmi rendszert, az általuk irányított rendőrség és ügyészség ímmel-ámmal lép fel a gyermekbántalmazókkal szemben, kegyelmet adnak p3d0fil bűncselekmény elkövetőjének, és el kellene hinnünk, hogy Karácsony Gergely, Puzsér Róbert, Osváth Zsolt és Magyar Péter miatt tart itt a gyermekvédelem? El kellene hinnünk, hogy a baloldaliak és a liberálisok felelősek azért a töménytelen mocsokért, erőszakért, ami az elmúlt tizenöt évben történt?”

A posztot azzal zárta: „Öröm az ürömben, hogy végre láttam Karácsony Gergelynek azt az arcát, ahogy minden alkalommal beszélnie kellene a kormányzati szereplőkkel, amikor azok hazudnak, csúsztatnak, karaktergyilkolnak. Tehát folyamatosan”.

Meglepő fordulatok és éles viták – így telt a Fővárosi Közgyűlés februári ülése
Hutter Marianna

Meglepő fordulatok és éles viták – így telt a Fővárosi Közgyűlés februári ülése

A főpolgármester visszavonta az ezzel kapcsolatos előterjesztését, de Ordas Eszter kérésére mégis szavaznak róla. Kövessék a Magyar Hanggal a legfontosabb történéseket!