Kihagyhatja Orbán a botránnyal fenyegető ünnepséget
A Magyar Tudományos Akadémia épülete (Forrás: Wikipedia)

Sulyok Tamás köztársasági elnök tarja az ünnepi beszédet a 200 éves MTA  május 5-re tervezet ünnepi közgyűlésén, a meghívó szerint a kormány részéről nem hangzik el beszéd – írja a Hvg. A lap egy április 14-én kiküldött közgyűlési meghívóra hivatkozik, amely egyben regisztrációs emlékeztető is – és amelyen egyetlen kormánytag neve sem szerepel meghívott szereplőként. 

Frissítés: Hankó mégis eljöhet

Bár a HVG nem tud kormányzati résztvevőkről, cikkszemlénk megjelenése után az MTA maga is elküldte szerkesztőségünknek meghívóját: ebben pedig az áll, hogy Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is köszöntőt mond az ünnepi közgyűlésen. Az nem derült ki, hogy az Akadémia frissítette-e a meghívót.

A cikk felidézi: az Magyar Tudományos Akadémia és a kormány viszonya mostanában nem felhőtlen, és Orbán Viktor március 15-i, poloskázós beszéde sem javított a helyzeten. Akadémikusok egy csoportja erkölcsileg elfogadhatatlannak és jogi felelősséget is felvetőnek nevezte a poloskázást, és előre jelezték: ha Orbán Viktor ott lesz a jubileumi eseményen, akkor elhagyják a termet.