Kilépett a Fideszből a konnektorokat is magával vivő fideszes képviselő
Kecskeméti László (Fotó: Kecskeméti László / Facebook)

Kilépett a Fideszből az a józsefvárosi képviselő, aki korábban kedvezményesen bérelt szolgálati lakásából kiköltözéskor a konnektorokat és ajtófélfákat is magával vitte. Kecskeméti László péntek este adott ki erről közleményt, tájékoztatva a kerületi Fidesz-KDNP-t a döntéséről. A jövőben független képviselőként folytatja tovább.

„Hatalmas megtiszteltetés volt a felhatalmazás, amelyet az önkormányzati választásokon választóimtól kaptam, természetesen a munkámat teljes erőmmel folytatom, és kizárólag a józsefvárosi lakosság érdekeit szem előtt tartva végzem, amelyhez kérem a kerületiek támogatását. Édesapám gyerekkorom óta rendíthetetlenül adta át nekem a polgári konzervatív, jobboldali világnézetem, amely ideológia mentén alakult ki gondolkodásmódom, hazaszeretetem, amely nem változott meg és soha el nem tántoríthat ettől semmi és senki, így továbbra is ehhez a szellemi és ideológiai körhöz tartozom” – üzente Kecskeméti László.

A politikus 2019-ig bérelte kedvezményesen az önkormányzati szolgálati lakást, a határidő letelte után viszont nem költözött ki. Hiába kötelezte később bírósági ítélet is, maradt, és csak idén januárban volt hajlandó távozni. Az önkormányzat ezt követően azt tapasztalta, hogy még a konnektorokat és ajtófélfákat is leszerelte, azokat magával vitte. A józsefvárosi alpolgármester hiába kérte, hogy vigyen mindent vissza, Kecskeméti felolvasta egy videóban a lakásbérleti szerződés vonatkozó részét, ezzel magyarázva, hogy ő a helyén hagyott mindent, amit a szerződés számára előírt. A kerületi önkormányzat viszont beperelte a képviselőt.

A politikus később már azt állította, megvásárolja és felszerelteti a szolgálati lakásból így hiányzó kapcsolókat és dugaljakat, továbbá a leszerelt ajtókat is visszajuttatja. Az általa vásárolt okosotthon-kapcsolók és -dugaljak viszont elmondása szerint méretre szabott, gyártott és beépített dolgok, amelyek az új otthonába kerültek.