Kínai egyetem költözik Matolcsy György alapítványának épületébe, ami perben áll a szomszédsággal

Kínai egyetem költözik Matolcsy György alapítványának épületébe, ami perben áll a szomszédsággal

Budapest, 2019. október 24. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor kormányfõ (j) és Hszü Ning-seng, a sanghaji központú Fudan Egyetem rektora (b2) tárgyal a Karmelita kolostorban 2019. október 31-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Karmelita kolostorban fogadta a magyarországi campust létrehozó kínai Fudan Egyetem delegációját – írta az MTI. A találkozón a sanghaji központú intézmény rektora a megbeszélésen tájékoztatta a magyar kormányfőt az egyetem működéséről és terveiről.

2017-ben a Magyar Nemzeti Bank és a Fudan Egyetem együttműködési megállapodást kötött, melynek egyik célja, hogy az egyetem campust létesítsen Magyarországon is. Ennek helyszíne az egykori budavári városháza Úri utcában található, felújított épülete, mely Bölcs Vár néven több tudásközpontnak is helyet ad – olvasható a távirati iroda hírében.

Ennél többet azonban nem árulnak el, holott a helyszín több szempontból is érdekes. A Bölcs Vár néven ismert ingatlan ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné Domus Animae (PADA) nevű alapítványa doktori iskolájáé, amely több mint két hónapja működteti a helyet úgy, hogy – 24.hu információi szerint – a bíróság megsemmisítette az épület használatbavételi engedélyét.

Az alapítvány ellen a szomszédos társasház indított pert, mivel a 4 milliárd forintot meghaladó átépítésekor a lakók kérése ellenére nem szigetelték le a tűzfalat. Tervezői megfontolás alapján a belsőudvar egyik látványelemeként csupaszon hagyták a két ház közötti fal felületét, így a lakók csillapítás nélkül kapták a PADA-épület felső szintjére telepített szellőztető rendszer zaját és rezgéseit. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szeptember 6-án meghozott ítélete szerint a korábban eljáró kormányhivatal az engedély kiadásakor nem kereste meg a zajszínt beméréséhez a megfelelő szakhatóságot, ami súlyos szabálysértésnek minősül, és a bíróság szerint új engedélyeztetési eljárást tesz indokolttá.

A bíróság döntése ellenére az alapítvány tovább működött, az I. kerület vezetése sem tett semmit az ügyben az önkormányzati választások előtt. Miután Nagy Gábor Tamás alulmaradt az ellenzéki összefogás jelöltjével, V. Naszályi Mártával szemben, az új polgármester a Magyar Hangnak adott interjúban kifejtette, az MNB alapítványainak térnyerése sok szempontból is problematikus. Bár doktori iskolaként határozza meg magát az intézmény, valójában egy borospince és két étterem működik az épületben. – Az építkezés megkezdése óta igyekszünk megoldást találni a környéken élők életét megkeserítő problémára, az alapítvány azonban elzárkózott minden párbeszédtől – fogalmazott lapunknak V. Naszályi Márta.

V. Naszályi Márta: Nagy pofont kapott a Fidesz | Magyar Hang

Sok minden hullik majd ki a szekrényből, de a feltárómunka nem lesz egyszerű feladat – mondta lapunknak az I. kerület újonnan megválasztott polgármestere. Interjú

Az interjú megjelenését követően az MNB nyílt levélben reagált az új I. kerületi polgármester szavaira. – Az egykori Városháza épületének felújítása és újbóli, az épülethez méltó funkciók szerinti birtokba vétele egyszerre minősült értékmentő és értékteremtő beruházásnak – írta Dubéczi Zoltán, az MNB elnöki főtanácsadója. – Az épület új funkciókkal, oktatási terekkel és közösségi terekkel született újra. A Bölcs Vár névre keresztelt épületben a megnyitás óta számos olyan program és kezdeményezés létrehozatalára és megvalósítására került sor, amelyre méltán lehetnek büszkék nem csak a programban résztvevők, hanem a kerület is.

Az épületben Dubéczi állítása szerint számos oktatási program működik, többek között Kína és Közép-Kelet-Európa első, innovatív, kettős diplomát adó MBA képzése, a Fudan-Corvinus Double Degree MBA program. Nincs ugyanakkor borospince és étterem sem: „a korábban rövid ideig nyitva álló egyetlen étterem épp a környék lakóinak jelzéseire reagálva, a jó szomszédság megteremtése és megőrzése okán zárt be. Az épületben működő büfé a programokon részt vevő hallgatók és vendégek ellátását szolgálja.” A főtanácsadó a bírósági végzésről nem ejtett szót.