
Vasúti szállítást végez majd a magyar honvédség részére Magyarországon és más európai országokban a Védelmi Beszerzési Ügynökség tenderének nyertese; a GHIBLI Kft. tulajdonosa egy kínai nagyvállalat, három kínai magánszemély és a velük üzletelő magyar férfi cége – írta az Átlátszó. Alvállalkozóként pedig a karcagi kazah konzul kft.-je segít nekik a 2028 végéig szóló, nettó 1,57 milliárd forint értékű megbízás teljesítésében. A vasúti szállítás megnevezett célhelyszínei között vannak a balti, balkáni és skandináv államok, éppúgy, mint Ausztria, Belgium, Horvát-, Francia-, Német-, Olasz-, Spanyol- és Törökország. Vagyis az EU-tag Magyarország honvédségének titkos és bizalmas vasúti szállításait a kémkedésben élen járó kommunista Kínához kötődő cég végezheti hazánkban és számos más európai ország területén, négy éven keresztül – írta a portál.
A hazai rendvédelmi szervek vásárlásait lebonyolító Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) tavaly augusztus végén írt ki közbeszerzést „Nemzetközi katonai vasúti szállítások 2025 – 2028. évekre” tárggyal. A jelentkezőknek egy hónapjuk volt beadni a pályázatukat, azokat ugyanis 2024. szeptember végéig várta a VBÜ. A kiírás szerint a terv az volt, hogy a szerződés már 2025. január 1-től életbe lép, azonban elhúzódhattak az egyeztetések, mert a nyertest csak 2025. február 6-án választották ki, és majdnem másfél hónappal később, 2025. március 17-én kötöttek vele szerződést.
A tender eredményéről beszámoló hirdetmény 2025. április 10-én jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben. Azt egyébként nem tudni, hogy mit kell/kellene szállítani vasúton a honvédség részére, és miért, mert a magyar közbeszerzési értesítőbe nem töltötték fel a tendert és a hozzá tartozó iratokat (például műszaki leírást) sem. Mivel a VBÜ beszerzéseinek jelentős része nemzetbiztonsági és/vagy honvédelmi okokból titkosított, érthető és jogszerű, hogy nem minden vásárlásuk adatát teszik közzé. A honvédségi szállításoknál ez különösen elfogadható, viszont ha már megjelentették ezt a tendert az EU-s közbeszerzési értesítőben (TED), érthetetlen, hogy miért nem hozták nyilvánosságra a VBÜ honlapján vagy a magyar közbeszerzési adatbázisban is – írta a portál.