
A ferencvárosi önkormányzat 22 forgalomképes, a tervezett Diákváros területén fekvő ingatlanjáért összesen 3,5 milliárd forintot fizet a magyar állam – írta meg a Népszava a kerület polgármesterének, Baranyi Krisztinának a tájékoztatása alapján. Az egyik telek ezek közül 9500 négyzetméter, három másik 2-3 ezer négyzetméteres, a maradék 18 pedig keskeny, önmagában lényegében be nem építhető „nadrágszíjparcella”.
A fővárosi önkormányzat egy 4800 négyzetméteres területét is kisajátítja ott az állam, 400 millió forintos káetérítési összeget ajánl érte. kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint az összeg elfogadhatónak tűnik, az általuk alkalmazott értékbecslők is nagyjából ennyire értékelték a területet.
Baranyi Krisztina azt mondta a lapnak, hogy a Diákvárossal kapcsolatos minisztériumi egyeztetésen vázlatszintű terveket mutattak nekik, amelyekből csak annyit lehetett kivenni, hogy a korábbi tervpályázaton nyertes elképzeléseknek a lecsupaszított változatát valósítanák meg. Megépülne például a számukra fontos 12 ezer kollégiumi férőhely.
A Népszava emlékeztetett arra, hogy a Ferencvárosnak és a fővárosnak valójában nem sok mozgástere volt abban, hogy átadja-e a beruházáshoz a tulajdonában lévő forgalomképes ingatlanokat. Az országgyűlés kormánypárti többsége tavaly decemberben ugyanis egy salátatörvénybe rejtve módosította az eredetileg Diákvárosnak szánt, majd a kínai Fudan Egyetemnek átjátszandó terület fejlesztésére létrehozott alapítványra vonatkozó rendelkezéseket, és azt is előírta, hogy a telkeket az állam a közfeladat megvalósítása érdekében kisajátítsa.