A főváros abban bízik, csütörtökön már fizethet Rákosrendezőért
A rákosrendezői pályaudvar egyik régi épülete (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Múlt hét hétfőn kezdődtek meg a főváros technikai egyeztetései a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV) Rákosrendező kapcsán, amelyek csütörtökön lezárulhatnak reményeik szerint – erről beszélt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója egy szerdai, a jövő heti közgyűlés apropóján tartott háttérbeszélgetésen, amelyen a Magyar Hang is jelen volt. 

Kiss szerint úgy készülnek, a csütörtöki egyeztetés után, még aznap átutalják az első vételárrészletet, ezzel pedig a Budapesti Közművek (BKM) tulajdonbejegyzéséhez megnyílik az út. Ezt követően állami tárgyalópartnert vált a főváros, onnantól az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a MÁV lesznek az illetékesek. Azt egyébként a főváros továbbra sem tudja, az ÉKM kit fog a Rákosrendezővel kapcsolatos tárgyalások lebonyolításáért felelős miniszteri biztosnak kinevezni. Ha a terület a főváros tulajdonába kerül, akkor majd 60 napon belül használati megállapodást kell kötniük a MÁV-val, hogy pontosan milyen területeket kívánnak a jövőben használni.

Kiss Ambrus felidézte azt is, hogy a fővárosi közgyűlés múltkor döntött: júniusban érkezik a Rákosrendező fejlesztésével kapcsolatos mesterterv kiírása, aminek remélhetőleg már idén kézzel fogható eredménye lesz. Ezen a kiíráson március eleje óta Dományi Bálint vezetésével külön projektiroda dolgozik.

A Magyar Hang kérdésére a főigazgató azt mondta, hogy Karácsony Gergely az ügyben tervezi majd összehívni a kormánnyal közös egyeztető fórumot, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát (FKT). Ez Kiss szerint akkor lehet aktuális, ha a főváros kidolgozta, pontosan milyen fejlesztéseket szeretne a területen. Lapunk arról is érdeklődött, milyen garanciát mutatott be a terület megvásárlásához. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis korábban közölte, hogy a BKM Zrt.-nek a szerződéskötéstől számított 8 napon belül anyavállalati garancia vagy egyenértékű biztosíték nyújtását kell igazolnia az állam felé az első két vételárrészletre, azaz mintegy 30,5 milliárd forintra vonatkozóan. Kiss kérdésünkre azt mondta, hogy nyilatkozatot írt alá a főpolgármester, amiben vállalták, hogy ezt az összeget kifizetik, ennek nagy részét egyébként a BKM eredménytartaléka fedezi.

A Magyar Hang arról is kérdezte Kiss Ambrust, jövő szerdán tervezik-e a közgyűlés napirendjére venni a a főpolgármester-helyettesek kérdést. Ugyanis a Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéletében megállapította Budapest Főváros Önkormányzatának mulasztását, amiatt, hogy továbbra sincs helyettese Karácsony Gergelynek. Kiss Ambrus hangsúlyozta, még nem jogerős az ítéltet. A jövő heti közgyűlésen pedig nem tervezik napirendre venni a témát.

Arról is érdeklődtünk, ismét napirenden lesz-e a fővárosi alapítványok kuratóriumi tagjainak ügye. Legutóbb ugyanis a Fidesz hevesen kritizálta, hogy a Tisza Bódis Krisztát javasolta a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumába, és miután név szerinti szavazást is akartak az ügyben, Karácsony Gergely végül levette a napirendről. Kiss Ambrus szerint a kérdés ismét napirenden lesz, még tartanak az egyeztetések az ügyben, de hamarosan láthatóak lesznek az ezzel kapcsolatos előterjesztések, és ezúttal le sem lesz véve a szavazás.

Sok más mellett napirenden lesz a 100E busz ügye is, amit a jövőben a turisták a javaslatok szerint drágábban, de a bérlettel rendelkező utasok olcsóbban vehetnek igénybe. Szóba kerül a fővárosi közösségi közlekedés a hálózatbővítése is. A főigazgató kifejtette, ez csak úgy lehetséges, ha plusz bevételt teremtenek erre. A bérletesek terheit nem szeretnék tovább növelni, de a vonaljegyek árán emelnének. Így a jelenleg 450 forintos jegyár 500 forintra nőhet, ami 800 millió forint pluszt hozhat évente. 

A háttérbeszélgetésen szóba került a Pride kérdése is. Kiss szerint annak eddig sem ők voltak a szervezői, de ahogy a főpolgármester is mondta, Pride lesz. Sőt, Kiss véleménye, hogy ilyen nagy Pride még nem volt, mint amekkora idén lesz, ő maga is el fog menni rá, és a főváros segít majd mindenben, amit a szervezők kérnek. Kiss többször is elismételte, hogy „nagyon jó Pride lesz, óriási Pride lesz″.