
Néhány tucatnyian kitartottak az Erzsébet hídon a kedd délután kezdődött tüntetés résztvevői közül, de akkor hivatalosan is véget ért a Hadházy Ákos által a gyülekezési jog csorbítása miatt szervezett rendezvény. Tudósítónk beszámolója szerint a hajnali órán még nagyjából ötvenen tartózkodtak ott, a színpad már le volt bontva, néhány széket látott, azt is inkább a járdán. Egyikük elmondása szerint Hadházy Ákos pontosan négy órakor megköszönte a jelenlévőknek a részvételt, majd elindult hazafelé, ahogy a demonstrálók is elkezdtek szedelőzködni. Néhány rendőr is felment a hídra, az egyenruhások is ösztönözték őket a távozásra. A forgalom is megindult nem sokkal négy óra után.
Tudósítónknak az egyik tüntető a helyszínen azt mondta, hogy az éjszaka nyugodtan telt, az egyenruhások nem igazán háborgatták őket, főként a hídfőknél parkoló autóikban várakoztak.
A demonstráció hivatalosan kedd délután 5 órakor kezdődött, akkorra el is kezdtek érkezni a demonstrálók, nagyobb feltűnést az keltett, amikor a Mikszáth térről az egyetemisták, majd a momentumosok érkeztek egy-egy nagyobb csapattal. A színpadi program jelentős csúszással, csak hat óra után indult, Hadházy Ákos elmondása szerint ennek oka az volt, hogy a rendőröktől nem kaptak elég időt a technika kiépítésére. A felszólalások alatt a budai oldalhoz közelebb épített színpadtól kezdődően a híd teljesen megtelt, bár a közepén már nehezen, annál messzebb meg szinte egyáltalán nem lehetett hallani a beszédeket. Számos felszólaló volt: Koltai Róbert például verset szavalt, míg Puzsér Róbert azt fejtette ki, hogy a tiltakozás most nem elsősorban a Pride betiltása, hanem egy alapjog csorbítása miatt zajlik.


Habár a Momentum ezúttal nem tervezte, hogy további hidakat is lezárnak, a tömeg egy része az esti órákban mégis elindult, magától Az egyik helyszín a Szabadság híd volt, amit sikerült is blokád alá venniük, bár ez annyira sokáig nem tartott: nagyon sok rendőr érkezett a helyszínre, akik lassan, de folyamatosan leterelték az ott lévőket a járdákra. Utána még volt egy kísérlet, hogy a demonstrálók ismét elfogják az úttestet, de ezt is később felszámolták az egyenruhások. Egy másik csoport az Erzsébet hídról a Petőfi híd irányába indult, ott is bőven voltak rendőrök, akik ezzel lezárták azt a forgalom elől, majd a demonstrálók elhagyták a helyszínt.


Hadházy Ákos azt ígérte, hogy jövő héten már 24 órás demonstrációt szerveznek és kitartanak addig, amíg követelésük nem teljesül, vagyis vissza nem vonják a gyülekezési jog korlátozását jelentő törvény-módosítást.
Percről percre tudósítónkat a délutáni és esti eseményekről ITT olvashatja el!