Kitiltották Ukrajnából a KDNP frakciószóvivőjét

Kitiltották Ukrajnából a KDNP frakciószóvivőjét

Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője felszólal a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról, támogatásokról, valamint a foglalkoztatás-felügyeletről szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 3-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt. A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez. A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van – jelentette ki.

A jó hír, hogy a tanszereket és a többi adományt sikerült eljuttatni Kárpátaljára – jelezte Nacsa Lőrinc.