Kivonultak a gödöllői Török Ignác Gimnázium elé a diákok, az iskola egyik tanulója a lapnak azt mondta: ezután hazamennek, és pénteken sem mennek be az intézménybe, így tiltakoznak az iskolában uralkodó állapotok miatt. Az épület felújítás alatt áll, és beázott – írja a Telex.
Július óta tart a gödöllői Török Ignác Gimnáziumban felújítása, ami csak az év végére fejeződhet be. Ennek ellenére a tanítás úgy kezdődött el, hogy közben zajlanak a munkálatok az intézményben, az épület pedig most be is ázott. Emiatt a diákok az iskola épülete elé vonultak, terveik szerint pedig haza mennek, és pénteken sem mennek be az intézménybe, így tiltakozva az iskolában uralkodó állapotok miatt.
Korábban több szülő is arról írt a lapnak, hogy az épület nagy része kívül és több helyen belül is fel van állványozva, a tetőt, az ablakokat és a radiátorokat éppen cserélik. Az épület egyes részeinek lezártságát „belépni tilos” feliratú szalagok és nagy takaróponyvák jelzik. A tantestület jelentős része, az iskola vezetése és sok szülő szerint nem biztonságos így az épület, ezért próbálták elérni a tankerületnél, hogy az első hónapban online oktatás legyen.
Ez azonban nem sikerült, a tankerület szerint a munkavégzési területeket a kivitelező az ilyenkor szokásos módon elhatárolta, ide csak a felújítást végző személyzet léphet be. Ehhez képest a héten már egyszer hazaküldték a gyerekeket az iskolából, mert a gimnázium beázott a reggeli esőzésben. Akkor Gödöllő polgármestere, Gémesi György a Facebookon azt írta: „Végül szeretném a tankerület és Vécsey László figyelmét felhívni arra – akik az épületet jelenléti oktatásra alkalmasnak ítélték meg –, hogy nem a »sufnit« újítják fel a falu szélén, hanem az országos rangsorban a 13. legjobb gimnáziumának épületét, ahol több mint 730 tanuló tanul(na)”.
A tankerület vezetője csütörtök délutánra fórumot szervezett, hogy a szülők feltehessék a kérdéseiket, és átbeszélhessék a kialakult problémát, de ezt a Telex információi szerint ezt végül a tankerület lemondta. Ennek ellenére a szülők egy csoportja megtartaná a fórumot. Többen a lapnak azt mondták: a szülők spontán szerveződnek, mert nagy az elégedetlenség.