Térkő és vízen úszó mólók – elkészült a Fertő tavi beruházás első üteme
A Fertő tavi északi kikötő (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)

Megnyílik az északi kikötő! Séta, vitorlázás, horgászat – adta hírül Barcza Attila Fertő tavi fejlesztésért felelős kormánybiztos közösségi oldalán, de már több korábbi posztjában beharangozta, hogy az átadó május 8-án délben lesz. Lapunk is ellátogatott a helyszínre, ám mint kiderült, az ünnepélyes átadó és a sajtótájékoztató a 12 órai kapunyitásra már le is ment.

A lényegről azonban nem maradtunk le: az északi kikötő, ami a Fertő tavi óriásberuházás területének körülbelül ötödét teszi ki, valóban elkészült: a vízen úszó mólórendszer biztosítja mintegy négyszáz horgászladik és kisebb vitorlás számára a kikötési lehetőséget. A kikötő mellett elterül egy három-négy focipályányi térburkolattal ellátott placc, ami parkolóként funkcionál, a víz felőli oldalon pedig egy nagyjából százötven méter hosszú betonfal töri meg a Fertő-tó hullámait – itt akár sétálni is lehet. Fa, árnyék szinte semmi, igaz ennek hiánya a hideg, esős, szeles időben alig tűnik fel. A kiszolgáló egységek – mosdók, irodák – pedig néhány konténerben kaptak helyet. Ez tehát a Fertő-tavi óriásberuházás elkészült első üteme. 

A Fertő tavi északi kikötő (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)
A Fertő tavi északi kikötő (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)

A Fertő tó korábban szabadon megközelíthető kilométernyi partszakasza ugyanakkor továbbra is építési terület, magát a kikötőt is csak egy jobbról-balról magas drótkerítések által határolt úton lehet megközelíteni.

S bár a hivatalos megnyitó-sajtótájékoztatón nem lehettünk ott, Barcza Attila kormánybiztos nyilatkozott lapunknak. Mint kifejtette, a korábbi álhírekkel szemben nem olyan területen valósul meg a beruházás, amely védett lenne, hiszen a 60-as években feltöltött területet hasznosítják ilyen módon, ami mindig is turisztikai célokat szolgált. Szerinte soha egyetlen pillanatra sem volt veszélyben beruházással összefüggésben a térség UNESCO-védettsége sem. Kifejtette, hogy a vízen úszó mólórendszer Európában is egyedinek számít, a négyszáz férőhely pedig tudomása szerint már az idei szezonra betelt, zömében helyiek horgászcsónakjaival.

A Fertő tavi északi kikötő (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)
A Fertő tavi északi kikötő (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)

A tópart fejlesztésének módját a kezdetektől fogva éles kritika övezi, a helyiek és civil szervezetek azt kifogásolták, hogy a területet betonba öntik és olyan beruházások valósulnak meg, amelyre nincs szükség. Az ezekkel kapcsolatos felvetésünkre a kormánybiztos kifejtette: ő mindenkivel leül egyeztetni, a cél pedig az, hogy csakis olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyekkel a helyiek többsége – beleértve a turisztikai szolgáltatókat is – egyet ért. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Lázár János építésügyi miniszter ugyanezt ígérte. Ennek szellemében a jövőben konzultációt kezdeményeznek és felveszik a kapcsolatot a tiltakozásokban korábban igen aktív Greenpeace-szel is.

– Sok vita övezte az eredeti terveket, de konszenzust kell kialakítani arról, hogy mi valósuljon meg és mi nem. Békére van szükség – fogalmazott a kormánybiztos. Azon kérdésünkre, hogy megvalósul-e a szintén sokak által kifogásolt hotel közvetlenül a Fertő tó partján, Barcza Attila megismételte: csak az fog megvalósulni, amit a helyiek szeretnének. Jelenleg nem terveznek sem hotelt, sem egyéb szállásfunkciót, erről csak akkor lehet szó, ha később, 4-5 éves távlatban ilyesmire igény mutatkozik. – Az északi kikötő megvalósítása után az ökopark, a strand, valamint a déli kikötő megvalósítása van tervben – fogalmazott.

Lázár János: Visszafogottabban valósul meg a Fertő tavi beruházás
Magyar Hang

Lázár János: Visszafogottabban valósul meg a Fertő tavi beruházás

A korábbi terveket rossznak, a tájba nem illeszkedőnek nevezte, ez viszont állítása szerint nem károsítja a környezetet és végre rendezi az állapotokat.

Az MTI beszámolója szerint egyébként a megnyitó-sajtótájékoztatón megjelent Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára is, aki arról beszélt, hogy a maga nemében egyedülálló északi kikötő medre a beruházás korábbi szakaszában készült el a mélyépítési és vízépítési munkák részeként. A területen mintegy 35 ezer négyzetméter új vízfelület jött létre. Kiderült az is, hogy a hatalmas, letérkövezett parkoló nem csak egy hatalmas, letérkövezett parkoló, hanem az arra is szolgál, hogy megakadályozza, a járművekből esetlegesen szivárgó olaj a természetbe, a vízbe jusson. Ágh Péter hangoztatta, hogy az ÉKM a jövőben is minden partnerséget megad annak érdekében, hogy a további fejlesztésekkel méltó módon szolgálják az ott élők és oda látogatók kikapcsolódását. 

Reményét fejezte ki, hogy az elképzeléseket társadalmi konszenzus kíséri majd és „azok a hangok, amelyek korábban ennek akadályozásában voltak érdekeltek, megértik, hogy a Fertő tó magyarországi partján is szükséges egy minőségi, színvonalas vízparti centrum kialakítása olyan módon és mértékben, amit az itt élők szeretnének”.

A Fertő tavi beruházás látványterve (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)
A Fertő tavi beruházás látványterve (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)

Barcza Attila pedig arról beszélt, többször felmerült az igény, hogy a partot megújítsák, de a munka 2015-ben kapott lendületet, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Sopronban elindította a Modern városok programot. – Hat évvel ezelőtt indult meg a munka a területen, de közben számos nehézség adódott, köztük a koronavírus-járvány, Oroszország ukrajnai háborúja és az e nyomán kialakult energiaválság, majd a gazdasági nehézségek – fűzte hozzá.

A Fertő tavi beruházással jövő heti számunkban bővebben is foglalkozunk.