Kocsis Máté új kormánybiztost jelentett be és a Fidesz „gátlástalan védekezését” ígérte
Orbán Viktor és Kocsis Máté a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén 2022. szeptember 21-én (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

Egy kormánybiztos kinevezését kéri a Fidesz frakciója a kormánytól, akinek az lenne a feladata, hogy tárja fel a Magyarországra érkezett amerikai pénzek ügyét – ezt Kocsis Máté jelentette be a kormánypártok balatonfüredi kihelyezett frakcióülése után. A politikus – megismételve Orbán Viktor korábbi szavait – azt fejtette ki, hogy az amerikai baloldal dollármilliókat költött világszerte, így Magyarországon is, hogy azokat pénzelje, akik a liberális ideológiát terjesztik és akiktől „a kormány megbuktatását” várták; „számtalan” álcivil szervezet, médiafelület, aktivista és politikai aktor kapott szerinte dollárokat. Az új kormánybiztostól azt várják, hogy tárja fel ezt az ügyet, utazzon az Egyesült Államokba és az elmúlt tíz évből a létező összes dokumentumot túrja fel, ezekről tájékoztassa a kormányt, amely majd mindent nyilvánosságra hoz.

Kocsis Máté politikai- és médiakorrupciós hálózatot emlegetett, amit fel kel tárni. – Tudni kell, hogy melyek azok a médiafelületek, akik kaptak pénzt külföldről azért, hogy itthon politikai tevékenységet végezzenek – mondta.

A Fidesz frakcióvezetője azt is furcsának nevezte, hogy a napokban hatvanhárom NGO kiadott egy közleményt arról, hogy miután az amerikai pénzeket Donald Trump leállította, az Európai Unió vegye át ezt a finanszírozást. Ezzel szinte egyidejűleg az Európai Parlament jogi szakbizottsága csatlakozott a Magyarország elleni perhez, melyet az Európai Bizottság indított, éppen a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Szerinte látszik, hogy nekik a magyar szuverenitásvédelmi törvény útban van, „akadályozza már már most is ezt a beavatkozási kísérletet, ezt a külföldi pénzezést”, megakadályozza ezt a politikai- és médiakorrupciós hálózatot abban, hogy zavartalanul működjön. – Valljuk be, ez egy gátlástalan támadás a magyar szuverenitás ellen – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy „egy gátlástalan beavatkozási kísérlettel szemben gátlástalanul védekezni kell”.

A frakcióvezető elmondása szerint mindent megtesznek azért is, hogy azok, akik ebben a „külföldi pénzezésben, a korrupciós hálózatban” részt vettek, ismertek legyenek. Jogszabály-módosítást is emlegetett, de itt konkrétumokat nem árult el, csak annyit, hogy ez egy történelmi pillanat, amikor az ország szuverenitásáról van szó. Még a jövő évi választásokra is kitért, mert szerint azokat is „be fogja árnyékolni ez a külföldi pénzezés”. 

Orbán Viktor – a kormánypárti Magyar Nemzet értesülései szerint – a frakcióülés első napján az Egyesült Államokból civil és más szervezetekhez érkező USAID-támogatások leállításáról azt mondta, hogy Soros és a demokraták dollármilliárdokat osztottak szét, Magyarországon is, de ezt most lebuktatták Trumpék. Orbán azt mondta: politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek. Ezen a ponton arra kérte a képviselőket, hozzanak szigorú törvényeket, és akik részesültek ezekből a pénzekből, azokat tiltsák ki Magyarországról – tegyük hozzá, a kormányfő ezt minden valószínűség szerint a magyar sajtó és civil szféra érintett szereplőire értette, nem valószínű, hogy a kormány egyik kedvenc intézményére, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre gondolt volna, amely nagyon komoly támogatást kapott az amerikai védelmi minisztériumtól.

Jogilag nehezen kivitelezhető Orbán Viktor kitiltási terve
Horváth Attila

Jogilag nehezen kivitelezhető Orbán Viktor kitiltási terve

Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint inkább fellelkesült politikai kijelentésként kell értelmezni Orbán Viktor kitiltással fenyegető szavait, hiszen az még a magyar jogrendszerben sem lehetséges, az uniós irányelvekkel pedig bizonyosan szembe megy.