
A MÁV kalauza ma meglopta a gyerekeimet a 08:51-kor induló Szeged-Szabadka vonalon. A járatra nem lehet az applikációban jegyet váltani, így aki Szeged-Szentmihályon száll föl, annak a vonaton kell azt megvennie. A gyerekeim készpénzben kifizették a 3800 forintot, a kalauz viszont zsebre dolgozott, nem adott nekik jegyet. Ők nem reklamáltak, gyerekekről van szó, nem mérték föl jól a helyzetet – írta kedd este közösségi oldalán Kollár Árpád író, költő, műfordító. A poszt szerint szerencsére volt a gyerekeknél dinár, így meg tudták oldani a helyzetet és el tudtak jutni Szabadkára a nagyszüleikhez.
– Nem csak arról a 3800 forintról van szó, amivel a magyar kalauz meglopta a gyerekeimet és a munkáltatóját is. Sokkal inkább arról, hogy megalázta és veszélybe sodorta őket. Milyen ember az, aki egy tizenhárom és egy tizenhat éves gyerektől lop? – írta, jelezve: feljelentést tesz és kíváncsian várja, hogyan reagál a MÁV. – A kocsiban kevesen voltak, de várom szemtanúk jelentkezését. Illetve olyanokét, akik ezen a vonalon hasonlót tapasztaltak a közelmúltban – zárta posztját.
Kollár Árpádot kedd este sikerült elérnünk, aki a történteket pontosítva elmondta: még a magyar oldalon, Röszkén jött a szerb kalauz, így ha nem lett volna a gyerekeknél dinár, akkor lehet, „csak” a határ magyar oldalán szállították volna le őket, de még szerencsétlenebb esetben ugyanez megtörténhetett volna a határ túloldalán, Szerbiában is.
A MÁV Kommunikációs Igazgatóságának kedden késő este továbbítottuk a posztot kérdéseinkkel együtt, amire rövid időn belül meg is érkezett a válasz. „A fentiek rendkívül súlyos vádak, gyerekekről lévén szó megkülönböztetett figyelemmel vizsgáljuk ki az esetet” – írták.