
Értékelte a fővárosi közgyűlés szerdai ülését Kollár Kinga, a párt budapesti-, egyben EP-képviselője a Magyar Hang kérdésére. Mint beszámoltunk róla, a Tisza nehezményezte, hogy a keddi Tulajdonosi Bizottságban a többi párt leszavazta a napirendről a fővárosi cégvezetők kiválasztására vonatkozó pályáztatási rendszerről szóló előterjesztésüket. Magyar Péter ezt úgy értékelte, hogy mutyizik az óellenzék és a Fidesz, ők pedig ehhez nem kívánnak asszisztálni. Emiatt a szerdai fővárosi közgyűlésen a Tisza csak a rákosrendezői területtel kapcsolatos elővásárlási jog élesítését szavazta meg, illetve további két saját javaslatukat, más előterjesztéseket nem, így több javaslat sem ment át.
– Nagyon erős jelet adtunk arról, hogy komolyan kell venni a Tiszát – mondta Kollár Kinga. Felvetettük, hogy az, hogy a Tisza az előterjesztések többségéről nem szavazott, nem árthat-e Budapestnek bizonyos esetekben, például az, hogy a BKV likviditását érintő javaslat nem ment át vagy az M2 akadálymentesítésének megkezdését előkészítő javaslathoz szükséges előterjesztés. A politikus szerint nem maradt el egyetlen olyan döntés meghozása sem, ami extrém sürgős lenne, és megvan a lehetőség arra, hogy rendkívüli ülés legyen, ha ez szükséges valamelyik témában. – Mi azt szeretnénk, hogy a vállalatvezetők nyílt pályázaton legyenek kiválasztva, és ha ez a pályázati kiírás megszületne, akkor szerintem onnantól kezdve újra tudunk együttműködni normálisan – vélte.