„Komolyan gettót akarnak, cigányrezervátumot?”

Tulajdonképpen már most is van egy fal a kertvárosi Vasvári köz és a Halas utca, vagyis Szekszárd cigánytelepe, a Csikágó kapuja között. Ez a fal – a két világ határa – láthatatlan, de léte tagadhatatlan. A fizikai valóságban egyetlen utca választja el őket egymástól, egyfajta senki földjeként; ez a füves sáv húzódik a virágos, kertes kockaházak és a gazos portájú szükséglakások között.

Most azonban híre ment, hogy hamarosan épül még valami ide. Még az is lehet, hogy tényleg egy fal fog állni. – Ne legyen itt kerítés, se fal, mert úgyis lebontjuk – kiáltja egy félmeztelen, pocakos férfi Halas utcai teraszáról, majd szembeszomszédja ordít oda: „Hát nem állatkertben élünk!”

A csikágói „falból” alighanem azért lett botrány, mert Szekszárdon a Fidesz óvása miatt két önkormányzati körzetben is megismételték a választást, és az egyik érintett választókerület része Csikágó is. A tét igen nagy volt: a megismételt választáson múlt, hogy ellenzéki vagy fideszes többség lesz-e a következő öt évben a város közgyűlésében. (A voksoláson egyébként újra nyert mindkét ellenzéki politikus, ráadásul nagyobb arányban mint elsőre.) A „két választás között” pedig Bomba Gábor, az összellenzéki polgármesterjelölt a közösségi médiában vonta kérdőre az újraválasztott fideszes Ács Rezsőt arról, mi is készül Halas utcában.

A körzet ellenzéki képviselőjelöltje, Faragó Zsolt ugyanis azt az információt kapta a csikágói romáktól: önkormányzati dolgozók arról tájékoztatták őket telefonon, hogy hamarosan betonfalat húznak a szomszédjukba. Ács helyett Máté Péter fideszes önkormányzati képviselő reagált, aki közleményében tagadta, hogy fal épülne. Azt viszont elismerte, hogy a Vasvári köz lakói azt kérték, lakóhelyük legyen zsákutca. Ezt a sorozatos veszélyes száguldozásokkal és egy balesettel magyarázták, az önkormányzat gazdasági és pénzügyi bizottsága pedig egyhangú döntéssel adott helyt a kertvárosiak óhajának még júliusban – vagyis megszavazta az egyik ellenzéki képviselő is. Így és ezért aztán útlezáró acéloszlopok kerültek a Vasvári közbe, ám kettő kivételével kihúzkodták. Máté Péter szerint ezeket „vandálbiztos betontömbök telepítésével” pótolhatják majd. (A választást az ellenzéki jelöltek nyerték, így Szekszárdon ellenzéki többség lesz a közgyűlésben.)

A „fal” kérdése azóta is indulatokat keltő ügy. – Komolyan gettót akarnak, cigányrezervátumot? – teszi fel egy fiú a költői kérdést. A Halas utcai házból lépett ki, épp, ahonnan a pocakos ember kiáltott az imént. A srác szerint a Vasvári közben élőknek semmi közük hozzájuk, érvelése azonban nem áll túl biztos lábakon.
– Ők ott vannak, mi meg itt vagyunk, és ha esetleg van itt valami hangoskodás, az odáig nem hallatszik el. Tudod, ha van valami balhé – szinte kacsint, szemöldökét épp csak egy milliméternyit felhúzva.
– Balhé? Maximum, ha jól érzi magát valaki, akkor hangosabban hallgatja a zenét, ennyi.

Hogy mióta hívják Csikágónak Csikágót, senki nem tudja pontosan, valaki szerint a rendszerváltás óta, és állítja, hogy az egykor gyönyörű városrészt mindenki csak Déli Kertvárosnak hívta. Más szerint viszont már több mint negyven éve ez a neve. Hosszú idő óta csak annyi változott, hogy megjelent itt is a herbál, errefelé valamiért „zennek” nevezik.

– Látom, hogy kóricálnak, dülöngélnek az itteni sikátorokban – mondja térdét rogyasztva, kezét madárijesztő módra széttárva egy névtelenséget kérő látogató. Ironikus, mert épp egy sikátorban beszélgetünk. Mindenesetre állítólag komoly fejtörést okoz a razziára készülő rendőröknek, hiszen azokat is le kell zárni az esetleges menekülők elől. Az itteni sikátorok olyan szűk, sáros folyosók, amelyek oldalai a házfalak. Vagy a falak romjai. Vagy a falakat helyettesítő, matracuktól megfosztott, oldalra fordított heverők. Vagy a kibelezett hűtőszekrények. Egyaránt megfér rajtuk a kedves gyerekrajz és a trágár üzenet. A sikátorok kötik össze a Halas utcát a párhuzamos Búzavirág utcával. És hogy nagy probléma itt a drog, arra bizonyíték, hogy a Halas utcaiak szerint a Búzavirág utcában árulják a herbált, míg a Búzavirág utcaiak szerint a Halas utcában kapható a kábítószer.

– Családok mennek itt tönkre a drog miatt, a kislányomat nem engedem ki felnőtt kíséret nélkül, még napközben sem – meséli egy asszony már az egyik lakásban, immár sokkal halkabban, mint pár mondattal korábban, amikor még a „falat” szidta. Drogoztak az ő fiai is, de – gyorsan lekopogja az asztalon – már nem élnek szerrel.

– Aki most akar itt gyereket, az elmenekülne, de hát máshol megfizethetetlenek az albérletek Szekszárdon. Ez az, nézzen körül – mutatja a szobáját. Fafűtéses kazán hátul a sarokban, megkezdett építkezések és beázások nyomai, az egyik ablak helyén falap. Azonban legalább van vize, sok család gyerekeinek a közkútra kell járniuk. Szerinte a „fal” helyett azzal kellene inkább foglalkozni, hogy „az unokák is lássák, ha a nagyapjuk 50 évesen is nekifog, hogy befejezze a nyolc osztályt”. Indulhatna „szemétszedési akció, vagy legalább segítsenek az itt élőknek valami csomaggal vagy kabáttal, ha jön a tél”.

– Én még örülök is neki – mondaná vidáman a magáét a falról egy fiú a Búzavirág utcában, de idősebb társa egyszerűen befogja a száját. Ő nem örülne neki, ha lezárnák a szomszéd utcát.
– Egyre jobban terelődnek a romák Csikágóból arrafelé, és zavarják a magyarokat, azért lesz itt B13 – közli egy társuk. Majd elmagyarázza, hogy a B13 az egy gettófilm. Ő egyébként külföldre „terelődött” a drogok elől.

Kovács Aranka gőzölgő paprikás krumplival teli lábassal halad a Halas utcán. Nem érti, hogy a gazdagok miért zárnák el őket a várostól, az ingatlanjaiknak úgysincs értéke.
– Mondják, hogy egy gyerek balesetezett ott. Az igaz, de azt miért nem mondják, milyen lyukba ment bele? Mélyebbe, mint ez – mutat egy bokáig érő gödörre. Az út kellős közepén.

Itt futunk össze az egykor Lungo Drom-os, most firoszos kisebbségi képviselővel, Sárközi János József alias Dundival, aki maga is indult az önkormányzati képviselői választáson, függetlenként. Csak annyit tud higgadtan mondani, hogy az új közgyűlés majd várhatóan újra dönt a „falról”. A többit nem. Felindulását a vesszőként használt kérem szépenek sem tompítják.
– Nem hiszem, hogy ebben az utcában a magyarok kiváltságos helyzetben lennének, kérem szépen. Ha minden lakó ezt csinálná, kérem szépen, feje tetejére állna a város! – panaszolja.

Dundi szerint egyrészt semmilyen népcsoporttal szemben nem lehet ezt megcsinálni a XXI. században, másrészt pedig eleve városrehabilitációra lenne szükség a Csikágóban, nem pedig szegregációra.

Horváth Károlyné Rózsikának is az a véleménye, hogy, „így nem fogunk integrálódni, így elszigetelődés lesz”. Körbevezet, és megmutatja a csikágói „áldatlan állapotokat”. A sáros sikátort, amely miatt váltóruha viselésére kérik az iskolában a gyerekeket, a banki hiteltől bedőlt házat, amelynek a teteje is bedőlt. A lakásához visszatérve, már kölyök pitbullok próbálnak szemetet lopni horpadt oldalú kukájából.
– A szüleim idejében ez még nem így volt, nem kellett zárni az ajtót, ma már két óránál tovább nem lehet itt hagyni a lakást – mondja.

Szomszédjával, a magyar Vörös Bélával együtt próbálják megfejteni, mikor is mentek félre itt a dolgok. Megállapodnak, hogy akkor, amikor „ki tudja, honnan” olyanokat költöztettek be ide, akiknek az ablakán kicsivel később már egy ló nézett ki. Béla is azzal küzd, mint cigány szomszédai: ha megpróbálja eladni a házát, és közli, hogy csikágói, akkor csak annyit hall válaszként: „jujj”. És oda az üzlet.

Rózsika szeretne üzenni valamit a honatyáknak.

– Addig, amíg ezt a városrészt nem bontják le…
– Nem lesz rend – vág közbe Vörös, ám Rózsika olyan szelíden inti le, mint egy karmester.
– …addig ez az egyébként iskolai dicséretet kapott gyerek – mutat a Vasvári köz és a Halas utca közti területen futkározó unokájára – hiába akar továbbtanulni, ő csak csikágói marad.

A szóban forgó területnek, a cikk elején senki földjének hívtuk, hivatalos neve is van, a szekszárdi születésű íróról, rendszerváltó politikusról, Csengey Dénesről nevezték el az utcát. Ő kiáltotta világgá, hogy „Európába, de mindahányan”. Harminc éve történt ez, abban az esztendőben, amikor még nem felhúzták, hanem lebontották az ilyen-olyan falakat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/46. számban? Itt megnézheti!