
Hiánypótló helytörténeti kiállítás nyílt a II. kerületi Frankel Leó úton található koreai intézetben. A mi házunk, a mi utcánk címet viselő tárlat Budapest egyik meghatározó városrészének történetét mutatja be. A központ pontosan három éve, 2019 novemberében, Magyarország és Dél-Korea diplomáciai kapcsolatának harmincadik évfordulóján költözött a Frankel Leó útra. A távol-keleti ország tulajdonában álló épület 1992-ben irodaháznak épült, később a Közép-európai Egyetem vette birtokba és használta hosszú évekig. A kulturális intézet november 28-tól látogatható kiállítása levéltári dokumentumok, régi fényképek és korabeli újságcikkek segítségével idézi fel a Frankel Leó út és szűkebb környezetének múltját.
Az érdeklődők a várostörténeti tárlaton bejárhatják az Óbuda felé vezető, stratégiai fontosságú útvonalat, amelyet a fürdők miatt évszázadok óta sokan látogattak. A múltidéző útvonal többek között érinti a ma is működő Bambi Eszpresszót, az Irgalmasrend egykori betegápoldáját, Gül Baba türbéjét a köré épített Wagner-villával, a Császár fürdő egyes részeiből épülő Komjádi uszodát, valamint a Zsigmond tér környékén száz évvel ezelőtt álló földszintes lakóházakat is. A kiállítás külön fejezetet szentel az épületben egykor működő legendás Kisbuda étteremnek, ami a környék kulturális színfoltja volt, és ahol olyan hírességek is megfordultak, mint Marcello Mastroianni vagy George W. Bush.
A közel 200 archív fotó mellett korabeli sajtóhírekből rajzolódik ki a környék története. A kiállítás a bűnügyi hírektől a városfejlesztési tervekig szemléz egykori cikkeket. Ilyen egy 1982-es publicisztika a területre tervezett vigalmi negyedről, a Zsigmond utcai revolvercsatáról szóló 1947-es újságcikk, vagy éppen Molnár Ferenc öngyilkossági kísérletéről szóló 1911-es „percről percre” tudósítás.
Maczó Balázs, a Kiscelli Múzeum gyűjteményvezetője megnyitó beszédében példaértékűnek nevezte, hogy a kiállítás házigazdái a koreai kultúra terjesztése mellett a befogadó ország, város, kerület múltjának megismerésére is áldoznak. A várostörténész arra is felhívta a figyelmet, hogy Buda egyik építészetileg és történelmileg legizgalmasabb részének feldolgozása hiánypótló is, hiszen a második kerületnek jelenleg nincs önálló helytörténeti gyűjteménye.
– A környék legfőbb jellemzője, hogy több korréteg rakódik egymásra. Vannak olyan épületrészek, amelyek a török hódoltság idejéből maradtak meg, és amelyekhez később klasszicista elemek kerültek, amiken aztán a háború utáni lakásínség hatása hagyott nyomot, esetleg a hatvanas évekre lottóház lett belőle – mondta el Fonyódi Anita, a Kép-Tér Blog írója, aki a koreaiak megbízásából végezte el a kutatómunkát.
In Sukjin, a központ igazgatója a kiállítás kapcsán elmondta: az épületek mindig összekapcsolódnak a bennük lakók és dolgozók életével, és az ő emlékük előtt szerettek volna adózni a tárlat megalkotásával. A befogadó ország helytörténetének megismertetésével hidakat kívánnak építeni a két nép között, és remélik, hogy az ide látogatók a koreai kultúrához is közelebb kerülnek.
A szervezők nem tartják lezártnak a kiállítási anyagot, a látogatókkal együtt szeretnék tovább folytatni a környék történetének rekonstruálását, ezért a Frankel Leó úton és környékén készült múltbéli fényképeket várnak az itt élők családi albumaiból a
emailcímre vagy papírképeket az intézet postacímére. A kiállítótérben január végéig látható egy speciális mozgókép installáció is, amely a Frankel Leó út lakóit, tipikus karaktereit jeleníti meg a török időktől napjainkig. A mi házunk, a mi utcánk állandó kiállítás november 28-tól minden hétköznap 12-20 óra között ingyenesen látogatható a Frankel Leó út 30-34. szám alatt található Koreai Kulturális Központban.