Kedden hajnali négy körül érkezett férjével a kismama az ügyeletes óbudai Szent Margit Kórház portájához. Az agglomerációból indultak, jelezték, hogy az asszony rövid vajúdást követően rögvest szülni fog, így szeretnének mielőbb eljutni az illetékes osztályra. Értesülésünk szerint a portaszolgálat telefonon próbálta elérni a szülészetet, de nem vették fel a telefont, így egy tolószéket tudott felajánlani a biztonsági őr. Az asszony azonban már ülni sem bírt, úgy döntöttek, gyalog indulnak el a kórházblokk túlsó felén lévő osztályra.
A szülés beindult, így az udvaron nem jutottak túl. A férj véres ruhában, ordítva rohant segítséget szerezni, de nem járt időben sikerrel, a kisbaba az aszfalton született meg. A kórház sajtóosztálya megerősítette értesülésünket. Mint írták: „2022. 10. 04-én hajnalban egy kismama párja kíséretében érkezett a Szent Margit Kórházba. Intézményünk több épületből áll, az érintett kismama és párja az utcáról belépve a főbejáraton keresztül, először a B jelű épületbe érkezett és találkozott a portaszolgálattal. A Szülészeti osztály az A épületben található, melynek megközelítése az udvaron keresztül lehetséges. Mivel a portaszolgálatot ellátó külsős kollégák nem egészségügyi végzettségű személyek, átirányították az osztályra a beteget és telefonon jelezték érkezésüket. A kismama feltehetően előrehaladott állapotú vajúdása miatt végül nem ért át a másik épületbe, hanem az udvaron, a járdán fekve adott életet gyermekének, miközben kísérője az A épületben a szülőszobára felsietve kért segítséget. Az osztályról érkező egészségügyi személyzet a biztonsági szolgálat munkatársának segítségével a jó általános állapotban lévő szülő nőt és újszülöttjét az osztályra szállították, ott a szakma szabályainak megfelelően ellátták és elhelyezték őket. Anya és újszülöttje is jól vannak.”
A Magyar Hang rákérdezett, történhetett-e személyi mulasztás, illetve létezik-e protokoll a portán jelentkező, szülés előtt álló kismamák fogadására, ezekre a felvetésekre azonban lapunk nem kapott választ.