Kormány és főváros közösen dolgozik a Szabolcs utcai hajléktalankórház ügyén
A Szabolcs utcai hajléktalankórház (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Közös munkacsoportban dolgozik a kormány és a főváros azon, hogy megnyugtatóan rendeződjön a Szabolcs utcai hajléktalankórház, illetve az ottani ellátás jövője. A következő ülésüket már a helyszínen fogják tartani.

A kórház ügye az utóbbi hetekben vált központi témává: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést a Fővárosi Önkormányzattal, ám egyből jelezték, hogy Karácsony Gergelyék hónapok óta tudják, hogy ez be fog következni, mégsem tettek semmit. A főpolgármester erre úgy reagált, hogy egy világjárvány közepén ez embertelen lépés, az intézmény pedig marad a helyén. Mager Andrea illetékes miniszter végül június végéig adott haladékot, Karácsony Gergely ugyanakkor addig nem tágítana, amíg nem kapnak új épületet.

A Főpolgármesteri Hivatal friss tájékoztatása szerint most a főváros és a kormány közösen dolgozik a Szabolcs utcai, hajléktalanokat ellátó egészségügyi intézmény jövőbeli fejlesztésén. Az ügyben létrehozott munkacsoport első ülésén egyértelművé tették, hogy „kölcsönösen érdekeltek egy a jelenlegihez hasonló egészségügyi intézmény folyamatos, és hosszútávú működésében”.

„Utca és meghalás, ennyi”, ha menni kell a Szabolcs utcából
Tompos Ádám

„Utca és meghalás, ennyi”, ha menni kell a Szabolcs utcából

Senki sem tudja, mi történik majd, ha valóban költöznie kell a Szabolcs utcai hajléktalankórháznak. Riport!

Már felkérték a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) főigazgatóját, hogy a témában jártas civil és egyházi karitatív szervezetek bevonásával dolgozzon ki javaslatokat a lehetséges további működésére. A munkacsoport ennek is figyelembevételével tesz javaslatot a döntéshozóknak az intézmény jövőbeni sorsára, ideértve a működés helyszínét és tevékenységi körét. – Mindaddig, amíg a konszenzusos, mindenki számára megfelelő megoldás megszületik, az intézmény a jelenlegi helyszínen és jelenlegi formában működik tovább – szögezte le a főváros.

A munkacsoportban a kormányoldalt Fónagy János miniszterhelyettes mellett Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott, míg a Fővárosi Önkormányzatot Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, valamint Zakar Gergely, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) főigazgatója képviseli.