Kormányhivatal: jogerősen zárták be az Iványi Gábor-féle szegedi Wesley-iskolát
A szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (Fotó: wesleydelalfold.hu)

Jogerős döntésével a kormányhivatalnak adott igazat a szegedi Wesley-iskola működési engedélyének visszavonása miatt indult perben a Szegedi Törvényszék csütörtökön – tájékoztatta a bíróság az MTI-.t

A közlemény szerint határozatával a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal visszavonta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium működési engedélyét, és súlyos jogszabálysértés miatt törölte az egyházi és magánfenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából. A törléssel egyidejűleg a megszűnt intézménnyel jogviszonyban álló óvoda-, valamint tanköteles korú gyermekek, tanulók felvételére a határozatában megjelölt kötelező felvételt biztosító körzetes köznevelési intézményeket és a Szegedi Szakképzési Centrumot jelölte ki.

Mint írták, a döntést a kormányhivatal azért hozta meg, mert a köznevelési intézménynek hat hónapot meghaladó lejárt tartozása volt, és a fenntartó nem tett intézkedéseket ennek rendezéséért. Hozzáették, emellett az intézmény nem rendelkezett a 2024/2025-ös tanév megindításához és biztonságos megszervezéséhez szükséges pénzügyi feltételekkel, költségvetése nem volt megalapozott, ez pedig veszélyeztethette volna a tanév biztonságát és a gyermekek, tanulók azon jogát, hogy az intézményben biztonságban, egészséges környezetben neveljék, oktassák őket,

„Visszafordíthatatlan károkat okoztak közel 500 család életében“

A határozattal szemben a MET a bírósághoz fordult, álláspontjuk szerint a kormányhivatal nem tett eleget tényállástisztázási kötelezettségének, emellett nem állt fenn a törlés valamennyi törvényi feltétele. A bíróság a felperes keresetét tegnap elutasította, mert azt állapította meg, hogy az alperes a tényállást megfelelően tisztázta, és helyesen értelmezte a nemzeti köznevelési törvény felperes által sérelmezett szakaszát is. – A kormányhivatal döntésének negatív következményeit a szülők és a diákok beszámolóiból ismerjük. A legtöbb SNI-s diák nem érzi magát biztonságban az ú iskolában, romlik a teljesítményük, sokan bukásra állnak, bár a Wesleyben kiegyensúlyozottan teljesítettek – közölte a döntéssel kapcsolatban a MET.

Az Iványi Gábor-féle és nemrég bezárt Wesley egyik diákja próbált végezni magával Szegeden
Magyar Hang

Az Iványi Gábor-féle és nemrég bezárt Wesley egyik diákja próbált végezni magával Szegeden

Az intézménybe speciális nevelést igénylő gyerekek is jártak, de a kormányhivatal döntése miatt az iskolát be kellett zárni. A gyerekeket máshol helyezték el, de a legtöbben ott már nem kapták meg a szükséges fejlesztést.

Hangsúlyozták, a gyerekek számára nem engedélyezik a diagnózisuk miatt nekik járó segédeszközök használatát, nem kapnak plusz időt a feladataik elvégzésére. A harminc fős osztályokban a differenciált, személyes képességekre szabott oktatás megvalósíthatatlan. Sajnos gyakori a verbális bántalmazás, a kiközösítés, kizárják őket a közös programokból. Nagyon kevés a megértő, elfogadó pedagógus, a szülők is kirekesztve érzik magukat. Többször kétségbe vonták a pedagógiai szakszolgálat diagnózisát, megkérdőjelezik a diákok integrálhatóságát, felülvizsgálatra kényszerítik a szülőket. Ha a gyermek nem integrálható, elbocsáthatják az intézményből.

Kompetencia- és iskolaérettségi teszteket íratnak velük, holott ilyen diagnózissal ez nem lenne kérhető. Mint a MET beszámolt róla, húsz integrálható gyerek eleve egy szegregált gyógypedagógiai intézménybe került. Több tizenéves volt Wesley-s diák pszichológus segítségére szorul, hogy fel tudja dolgozni a történteket. 2024 novemberében ugyanakkor a szegedi Wesley iskolaépületében fejlesztő központ nyílt rászoruló, sajátos nevelési igényű gyermekek számára. Az alapítványi fenntartásban működő Esélyteremtő Ház komplex gyógypedagógiai fejlesztést, mozgásfejlesztést, logopédiát, iskola előkészítő foglalkozást, tantárgyi felzárkóztatást és érettségire való felkészítést is biztosít a diákoknak nagyon kedvező áron, vagy rászorultsági alapon akár ingyenesen is. A MET szerint az oktatási rendszer hiányosságait és a szegedi Wesley hiánypótló szakmai munkáját igazolja, hogy már több mint 80 diák jár rendszeresen fejlesztésre, akik egyre jobban helytállnak az új környezetükben.

A fenntartó álláspontja, hogy az iskolabezárások tanévkezdésre való időzítése és a részben már hivatalosan is jogsértő eljárások azt a gyanút keltik, hogy a kormányhivatal tudatosan számolta fel az intézményeket, nem hagyott időt a tanévkezdés előtt a jogvédelem megszerzésére, és kikényszerítette a diákok és a tanárok jogviszonyának megszüntetését, miközben pontosan tudta, hogy törvénytelenül jár el. „A MET felszámolt oktatási intézményeiben biztonságot, személyre szabott fejlesztést, elfogadást, esélyt kaptak ezek a diákok. A gyermekjogokat súlyosan sértő, több száz gyerek és család életét megtörő kormányzati intézkedések visszafordíthatatlan károkat okoztak közel 500 család életében. Meggyőződésünk szerint a kormányhivatalok teljesen figyelmen kívül hagyták a gyermekjogokat, egyáltalán nem foglalkoztak a döntéseik következményeivel. Olyan csoportok helyzetét tették rosszabbá és kiszolgáltatottabbá, akik már eleve jelentős hátránnyal indulnak, és akiket mindenkori társadalmi és kormányzati kötelezettség lenne támogatni, felemelni” – közölték.