USAID-ügy: László András lesz a kormánybiztos
Gulyás Gergely a kormányinfón

A USAID-ügy (az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökséggel kapcsolatos amerikai lépések) a nyugati világ legnagyobb korrupciós botránya és befolyásolási kísérlete – a többi között erről beszélt a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az már tudható volt, hogy az ügyben kormánybiztost neveznek ki az amerikai támogatások ”magyar szálával” kapcsolatos feladatokra, és most Gulyás azt is bejelentette, hogy a miniszterelnök László András fideszes európai parlamenti képviselőt nevezte ki a mai nappal erre a posztra. A kormány alkotmánymódosítást és törvénymódosítást is tervez az ügyben, ezekről a következő hetekben tárgyalnak és az a cél, hogy már Húsvét előtt el is fogadják az új szabályozást – tette hozzá Gulyás Gergely, ennek tervezett részleteiről ugyanakkor nem beszélt. Pedig a kormány a civilek elleni fellépésben komoly szerepet szán ennek a törvénycsomagnak.

– Ezeket a külföldi beavatkozásokat ki kell zárni. Semmilyen külföldi beavatkozás nem fogadható el a közügyek intézésében. Az oroszok annak idején kimentek, és nem kell, hogy bárki bejöjjön – fogalmazott Gulyás. László Andrástól gyors és eredményes munkát várnak, fel kell vennie a kapcsolatot az amerikaiakkal, majd jelentést kell készítenie róla. – Mindig van kísérlet arra, hogy a forrásokat Brüsszel pótolja – tette hozzá az amerikai támogatások kapcsán.

Azt is beleírja a fideszes többség az alkotmányba – ahogy arra Orbán Viktor már korábban utalt –, hogy az ember vagy nő, vagy férfi. A helyi önazonosság védelmével kapcsolatosan is új szabályozást terveznek. A kormány szerint a helyi közösségeknek joguk van meghatározni, kikkel akarnak együtt élni. Ez álláspontjuk szerint arra jelent védelmet, hogy egy kistelepülés nagytelepüléssé váljon. Szintén az alkotmány szintjén mondják majd ki a kábítószer tilalmát. Rögzítik, hogy a gyerekek testi, szellemi fejlődéséhez való jog minden más joggal szemben elsőbbséget élvez – jelentette be a miniszter.

Téma volt a kormányinfón az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelő beszédében bejelentette: több lépcsőben SZJA-mentességet kapnak a két-és három gyermekes anyák. Ezzel kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a 40 év alatti, kétgyermekes anyák adómentessége 120 milliárd forintba fog kerülni, de a kormány szerint ezeknek az intézkedések költségeivel együtt is tartható a 3,7 százalékos államháztartási hiány, a költségvetést pedig úgy kell előkészíteni, hogy a jövő évi hiány ne haladja meg jelentősen az eredetileg tervezett 3 százalékot. Az említett össze egyébként a 40 év alatti kétgyermekes anyákra vonatkozik, akik jövő évtől kapnak SZJA-mentességet. A 40-50 év közötti anyák csak 2027-től, az 50-60 közöttiek 2028-tól, míg a 60 év feletti, kétgyermekes anyáknak csak 2029-től nyílik meg ez a lehetőség. Azt Gulyás Gergely nem bontotta ki a bevezetőjében, hogy utóbbi csoportoknak menyibe kerül majd az SZJA-mentesség bevezetése.

A Pride felvonulással kapcsolatban a napokban Orbán Viktor célzott annak betiltására vagy korlátozására, majd Gulyás Gergely egy interjúban arról beszélt: felmerülhet, hogy a Pride rendezvényt valamilyen zárt térre korlátozzák, vagyis megtiltsák az utcai felvonulást. Csütörtökön már Lázár János építési és közlekedési miniszter is a Pride betiltását sürgette. – Abban a köztéri formában, ahogy azt az elmúlt években megismertük, nem lesz Pride az elkövetkezőkben – mondta erről most az ATV kérdésére a miniszter. – Nem kell, hogy az ország ezt eltűrje – tette hozzá, és ezt a gyermekvédelemmel indokolta.

A Donald Trump által tervezett, uniós országokra kivetett 25 százalékos vámról a miniszter azt mondta: egyelőre nincs döntés, „tárgyalni kell az amerikaikkal.„ Hozzátette: „azzal nem tud senki semmit csinálni, hogy egységes vámhatárok vannak az unión belül”.

– Magyarország számára legfontosabb, hogy a választópolgárok tisztában legyenek azzal, hogy a jelenlegi szabályok mellett Ukrajna uniós csatlakozása mint jelentene Magyarország számára, és erről véleményt nyilváníthassanak – mondta az ezzel kapcsolatos kérdésre a miniszter. Szerinte Ukrajna felvétele pénzügyi terhet jelentene az uniónak, és más problémákat is magával hozna, példaként a kisebbségi jogokkal kapcsolatos konfliktusokat említette.