
Czeglédy Gergő házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyeletbe helyezését kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a bíróságnál – közölte a kormányközeli Magyar Nemzet megkeresésére Kiss Attila, az egykori óbudai alpolgármester ügyvédje.
A tavaly nyár óta korrupciós vádakkal börtönben ülő Czeglédy ügyében a Magyar Hang érdeklődött a KNYF-nél, ám az ügyészség nem volt hajlandó elárulni, hogy mit indítványoztak a politikus napokon belül lejáró letartóztatásával kapcsolatban. Hétfői érdeklődésünkre azt a választ kaptuk: „a KNYF kényszerintézkedés tárgyában tett indítványát a bíróság még nem bírálta el, annak határideje 2025. március 20. napja”. Hogy indítványuknak mi volt a tartalma, azzal kapcsolatban pedig azt állították, hogy arról „tájékoztatást nem adható, a bíróság döntéséről annak meghozatalát követően tájékoztatjuk”. Ez azért meglepő, mert eddig az ügyészség tájékoztatott arról, milyen indítványt tett Czeglédy vagy éppen a szintén korrupciós vádak miatt börtönben ülő Kiss László óbudai polgármester ügyében, hogy ezt most miért nem teszik meg, azzal kapcsolatban lapunk várja a KNYF válaszát, amint megérkezik, beszámolunk róla.
Kiss László ügyében ugyanakkor a KNYF és a bíróság is egyetértett: a politikus letartóztatása februárban járt volna le, ám azt meghosszabbították májusig. Az ügyészség akkor „a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel” javasolta, hogy további három hónappal hosszabbítsák meg a politikus letartóztatását egészen május közepéig. A Kiss Lászlót érintő februári döntés azért is volt kiemelt jelentőségű, mert a bíróság az ügyben személyesen is meghallgatta őt, miután már több mint fél éve volt akkor letartóztatásban.
Czeglédy Gergőt egyébként tavaly nyáron újraválasztották képviselőnek, ám végül mandátumáról lemondott, ami miatt időközi választást tartottak januárban a III. kerületben – ezt végül a Fidesz jelöltje nyerte, míg második helyen a Kétfarkú Kutya Párt politikusa futott be.