Kormányváltás esetén az alapítványba adott nemzeti vagyon visszavételét ígéri az ellenzék

Kormányváltás esetén az alapítványba adott nemzeti vagyon visszavételét ígéri az ellenzék

Hat ellenzéki párt tartott közös sajtótájékoztatót Forrás: Facebook-videó

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ellenzéki pártok kormányváltás esetén visszaállítanák az egyetemek autonómiáját, és visszaadnák az embereknek az alapítványokba vitt nemzeti vagyont – jelentették be az előválasztáson is induló pártok képviselői közös online sajtótájékoztatójukon a parlament keddi döntése után. Mint arról beszámoltunk, az Országgyűlés kedden megszavazta számos, eddig állami fenntartású egyetem alapítványi tulajdonba adását.

A Párbeszéd frakciójában ülő Burány Sándor azt mondta, hogy a Fidesz a jövő évi választások közeledtével a vesztét érzi. Szerinte a Fidesz az állami ellenőrzés alól alapítványba mentette ki közvagyont, köztük az egyetemek működését segítő vagyont, hogy – állítása szerint – ezen keresztül lopja el, amit csak lehetséges. Úgy fogalmazott, hogy mélységesen elítélik „ezt az aljas lopási kísérletet”. Burány arra figyelmeztette a Fideszt, hogy lehet, hogy a törvényeket a következő napokban kihirdetik, de a jövő évi választás megnyerése után a mostani ellenzék visszaveszi a kivitt vagyont.

Szilágyi György (Jobbik) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az elfogadott jogszabályok nem szolgálják a magyar nemzet érdekét. Szerinte „rablóprivatizáció” történt, a nemzeti vagyon elkótyavetyéléséről van szó. Hozzátette, hogy a Fidesz politikai kinevezettei dönthetnek majd a vagyon sorsáról, így akár értékesíthetik is. Szilágyi ezért felelős gazdálkodásra intette a kuratóriumi tagokat.

A koronavírus-járvány paravánja mögött 1000 milliárd forintnyi vagyont tett át magánalapítványokba – erről már az MSZP-s Szakács László beszélt. Emlékeztetett, hogy az alapítványok kuratóriumi tagjait nem lehet leváltani, illetve az alapítványok működése felett nincs ellenőrzési jogköre a magyar parlamentnek. Mint mondta, az ellenzék a felsőoktatás és a tudomány szabadságát szeretné elérni.

Arató Gergely (Demokratikus Koalíció) szerint a kormánypártoknak csak a lopáson jár esze. Úgy fogalmazott, hogy viszik az egyetemeket, a részvényeket, az üdülőket, a Balaton-partot, a kastélyt a lóval és a lószerszámmal, illetve az ország jövőjével együtt. Azt mondta, a Fidesz célja az, hogy a Fidesz által kinevezett kurátorok rátehessék kezüket a felsőoktatás fejlesztésére érkező uniós százmilliárdokra, majd elosztogathassák azokat a rokooknak, barátoknak.

Az LMP-s Keresztes László Lóránt szerint ami most történt, az nem modellváltás; valójában ugyanis 11 állami egyetem kiszervezéséről és politikai irányítás alá helyezéséről döntött az Országgyűlés fidesz–KDNP-s kétharmada. Arról beszélt, hogy Európa legjobb és legelismertebb egyetemei jellemzően állami fenntartásúak. Szerinte is az uniós fejlesztési források becsatornázása és a fideszes kurátorok bebetonozása volt a cél.

Hajnal Miklós, a parlamenten kívüli Momentum elnökségi tagja úgy látja, hogy Orbán Viktor vereségre készül, számára ez volt a szavazás üzenete. Szerinte Orbán Viktor alternatív államot akar építeni, hogy a Fidesz kezében maradjon a felsőoktatás, és náluk maradjanak a fejlesztési források akkor is, ha a jövő évi választáson vereséget szenvednek. Hajnal azt mondta, hogy jogállami eszközökkel kell megmenteni a közvagyont. Hozzátette, az lesz a feladatuk, hogy amit ma tönkretettek, azt visszaállítsák.

Mint arról korábban írtunk, a parlament fideszes többsége, 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló sarkalatos törvényt. Emellett az Országgyűlés – szintén a kormány kezdeményezésére – létrehozott 16 alapítványt is, ebből 11 felsőoktatási intézmény fenntartója lesz.