
Háromezer négyzetméteren kilencven tonna betonacélt építenek be a világörökség részét képező tokaji tájba egy most épülő szálloda kedvéért – adta hírül a 444.hu. A lap szerint az Orbán-kormány és a tokaji önkormányzat sem sajnálja arra a közpénzt, hogy a Minaro Hotel Tokaj (a projekt korábbi elnevezése Grand Hotel Tokaj volt) felépüljön, a pihenni vágyó leendő vendégek pedig könnyen megközelíthessék az ötcsillagos épületet. A hotel egy elhagyatott bányaterületen épül a Tokaj városhoz tartozó Csurgó-völgyben, és jó esély van arra, hogy 2022 tavaszán már becsekkoljanak az első vendégek.
A munkát az Aktuál BAU Kft. végezheti el 298 millió forintért. A nyíregyházi székhelyű céget a Covid sem viselte meg, a Hársfalvi Gergely többségi tulajdonában lévő cég 2020-ban 19,3 milliárd forintos forgalmat bonyolított, és 1,4 milliárd forintos profitnak örülhetett. Ők építhették például a nyíregyházi atlétikai centrumot is.
Na de ki az a szerencsés, aki miatt átrendezik a tokaji Csurgó-völgyet? – teszi fel a kérdést a 444.hu. Jellinek Dánielről, az ország kilencedik leggazdagabb emberéről van szó, bár az ő cége csak menet közben csatlakozott a beruházáshoz. Már eleve a hotel is közpénzből épül: a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy-pályázatok keretében még 2018-ban 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást adott a Tokaj Csurgó Völgy (TCSV) Kft.-nek.
Tavaly nyáron Jellinek Dániel ingatlanguru cége, az Indotek Group által 24 százalékban tulajdonolt Appeninn Holding Nyrt. (amelynek 2018-ig meghatározó tulajdonosa volt Mészáros Lőrinc, majd utána, 2020-ig, Jellinek érkezéséig Tiborcz István) 75 százalékos tulajdonos lett a Dreamland Holdingban, így pedig a TCSV is a csomag része lett.
Szintén a Dreamland-csomag része a TATK Tokaj Aktív Turisztikai Kft., amely tehát a Jellinek-birodalomhoz tartozik. A cég a kormányzati MTÜ-től 993 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott turisztikai attrakciófejlesztésre. Konkrétan a luxusszállodához kapcsolódik majd az Aktív Turisztikai Központ épülete, rendezvényteremmel és látványkonyhával. Ehhez 3 ezer négyzetméteren rendezik a tájat: magyarán a világörökségi tokaji tájba 90 tonna betonacélt építenek be.