Koronavírus: Áprilisban megborult a kiskereskedelem
Fotó: Unsplash/Fikri Rasyid

Közel hétéves szakadatlan növekedés után idén áprilisban a kiskereskedelmi forgalom 10,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a Központi Statisztikai Hivatal által közölt legfrissebb adatok szerint.

A visszaesés a különböző üzleteket eltérően érintette: az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 0,4 százalékkal, az iparcikkek zömét árusító nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 14,8 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 26,3 százalékkal csökkent az értékesítés volumene.

A ruha-, a cipő- és a textilboltok forgalma 90 százalékkal csökkent. Közel 80 százalékos visszaesést mértek a használt cikkeket értékesítő boltoknál is, a könyv, újság, papíráru szegmens pedig a harmadára zsugorodott. A veszélyhelyzet nagy nyertese a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volt, amelynek több mint megkétszereződött a forgalma az egy évvel korábbihoz képest. 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva hangsúlyozta: valóban jelentősen zuhant a forgalom a járványügyi veszélyhelyzet és a kiskereskedelmet is érintő korlátozó intézkedések miatt, de a 10,2 százalékos éves visszaesés kissé kedvezőbb a piaci várakozásnál. A szakértő úgy látja, bár a korlátozások részben életben maradtak, a rendkívüli, soha nem látott mértékű visszaesés nem ismétlődik meg májusban. 

A G7.hu megnézte, hogyan alakultak a foglalkoztatási adatok a visszaesés által leginkább érintett ruházati láncoknál és kiderítette, hogy ebben a szegmensben még a top 50-be bekerülő cégeknél is több mint 10 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, a kisebb cégek azonban még ennél is nagyobb arányban építettek le. A ruhát és cipőt értékesítő cégek közül külön is megnézték a 25 legnagyobbat: ezek a vállalatok február és április között több mint 1300 embert rúgtak ki. Ez azt jelenti, hogy minden hatodik korábban náluk dolgozó elveszítette az állását.

A legdurvább leépítés a Hádánál volt, amely még márciusban jelentette be, hogy akkori 560 alkalmazottjából 400-at elküld, de megvált dolgozói nagyjából felétől a Springfield és a Reno Cipő Kft. is.

Hétfőtől Budapesten is valamennyi üzlet kinyithat
Magyar Hang

Hétfőtől Budapesten is valamennyi üzlet kinyithat

Orbán Viktor kora délutáni bejelentését nem sokkal később Gulyás Gergely miniszter részletezte.

Mindezek ellenére van rá esély, hogy a következő havi adat kedvezőbb lesz, hiszen májusban mindenhol megszűnt a kijárási korlátozás, és az üzletek jelentős része is kinyitott.