
Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy biztosítsák a koronavírus-fertőzés gyanúja miatti kórházba szállításokat – mondta a szervezet szóvivője az állami televízióban.
Győrfi Pál hangsúlyozta, hogy az OMSZ története során mindig fel volt készülve arra, hogy fertőző betegeket lásson el, jelenleg is minden mentőautónak tartozéka az ehhez szükséges védőfelszerelés. Arra is felkészültek, hogy kórházba szállítsák azokat az embereket, akiknél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja.
A Magyar Hang már korábban szerette volna megtudni a mentőszolgálattól, hogy milyen protokoll szerint cselekszenek a járvány idején, illetve – ismerve a hazai egészségügy helyzetét – rendelkezésükre áll-e elég védőfelszerelés. Válaszul azt kaptuk, hogy az Országos Mentőszolgálat mentőegységei rendelkeznek fertőző betegek ellátásához szükséges védőfelszereléssel, és a fertőtlenítés eszközeivel, továbbá speciális védőfelszerelések is rendelkezésre állnak az ország valamennyi régiójában.