Koronavírusban elhunyt Bozsok polgármestere

Koronavírusban elhunyt Bozsok polgármestere

Gyertya (Fotó: Pixabay.com)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elhunyt a Vas megyei Bozsok független polgármestere, Darabos Béla, három héttel azután, hogy megkapta az első oltást. A tragikus hírt barátja, a volt országgyűlési képviselő, az Együtt alapítója, Kónya Péter közölte közösségi oldalán – vette észre a Blikk.

Kónya Péter így emlékezett meg a történtekről:

– Nehéz szívvel és mély fájdalommal búcsúzom egy Barátomtól, Darabos Bélától. 2019-ben, amikor Velembe költöztem, a kocsma&lottózómban az első vendégek egyike volt. Mindketten megdöbbenve néztünk egymásra, majd megöleltük egymást. Béla határőr tiszt, majd rendőr volt, amikor én honvédtiszt, bő 20 éve ismertük egymást. Kiderült, hogy szolgálati nyugállományba vonulását követően szülőfalujában, a Velemmel szomszédos Bozsokon lett polgármester. Az emlékezetes újra találkozásunk óta – néhány kivétellel – hetente találkoztunk. 3 hete kapta meg az első oltását. Két hete váratlanul kórházba került, azóta lélegeztető gépen volt. A teste ma feladta a vírussal a harcot. Pár nap múlva lett volna 60 éves. Emlékét, barátságát sokan őrizzük a lelkünkben tovább! – írta Facebook-bejegyzésében.

A jelenség sajnos ismert, a védettség nem alakul ki azonnal az első oltás után, oltástól függően legalább két hétnek kell ehhez eltelnie, és még akkor sem válik annyira védetté az oltott személy, mint a második vakcina után.

Szent reformátor volt

Szent reformátor volt

Sopronkőhidán 75 évvel ezelőtt végezték ki Kiss Szaléz ferences szerzetest. A koholt vádak szerint szovjetellenes terrorcsapatot irányított Gyöngyösön, és összeesküdött Habsburg Ottó trónra juttatásáért.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby