
A Mokkában kezdtem a napot a TV2 stúdiójában, a teljes beszélgetést az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg – írta Facebook-posztjában Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője. A politikus pénteken valóban járt a kormánypárti televízió reggeli műsorában, ahol többek között arról beszélt, hogy „a nyugdíjasoké a legdinamikusabban fejlődő, de még mindig kiaknázatlan csoport a munkaerőpiacon”.
Csakhogy Kósa – vagy Facebook-oldalának kezelője – nem ezt a videót osztotta meg, hanem egy hét évvel ezelőtti interjút. Ennek a beszélgetésnek a címe az volt, hogy „Kósa Lajos a Magyar Nemzet megszűnéséről: Elmenekülnek a felelősségre vonás elől”. Ebben a debreceni honatya a TV2 oldalán található, a nyolc évvel ezelőtti összefoglaló szerint olyanokat mondott, hogy szerinte a „Magyar Nemzet hemzsegett a hazugságoktól, így komoly perekkel néztek volna szembe az elkövetkezendő időszakban”.
Ismeretes: a szóban forgó napilap írt arról, hogy Kósa Lajost egy rejtélyes „csengeri örökösnő” közjegyző által hitelesített dokumentumokkal megbízta, hogy kezelje a mintegy 4 milliárd eurós (1300 milliárd forintos) „örökségét”. Ezenfelül külön okirat rögzítette, hogy a szóban forgó összegből mintegy 800 millió forint Kósa Lajos édesanyját illeti meg. De a honatya olyan ajándékozási szerződést is aláírt, ami alapján a debreceni politikusé lett volna az egyik legnagyobb francia pénzintézet csaknem negyede, egy másik dokumentum pedig arról rendelkezett, hogy Kósa részesül egy svájci repülőcég osztalékjövedelmének 5 százalékából. Az ügy voltaképpen azóta sem zárult le, legutóbb például arról született – egyelőre nem jogerős - bírósági döntés, hogy Kósa Lajos megsértette a csengeri örökösnő jó hírnevét.
A Magyar Nemzetet 2018-ban, az országgyűlési választások után néhány nappal bezárta a tulajdonosa, Simicska Lajos, az elbocsátott újságírók egy csoportja alapította meg a Magyar Hangot. „Magyar Nemzet” címen 2019 februárja óta egy kormánypárti propagandakiadvány jelenik meg. Kósa Lajos nyolcéves videója egy óráig volt elérhető a politikus Facebook-oldalán, ezalatt egyébként lájkolta Illés Boglárka külügyi államtitkár is. Idővel aztán Kósáék észlelték a hibát: először törölték a posztot, majd ugyanazzal a szöveggel megosztották a 2025-ös videót. Ezt Illés Boglárka eddig még nem lájkolta.