Kövér László abban bízik, nem jutnak olyan erők a parlamentbe, amelyek nem tartják be a demokrácia szabályait
(Forrás: Tompos Márton  Facebook-oldala)

Kövér László szerint fontos, hogy 2026-ban ne jusson a parlamentbe olyan párt és képviselő, „amelyek és akik nem képesek és nem hajlandók a demokrácia játékszabályainak betartására”. A házelnök a kormánypárti Mandinernek adott válaszában félreérthetetlenné tette, hogy azokra az ellenzékiekre gondol, akik tiltakoztak a parlamentben és az utcán is.

„Talán nem véletlen, hogy ezekről az elkényeztetett, unatkozó, ámde szerény képességű momentumos alakocskákról sokaknak a Szamuely-féle Lenin-fiúk jutnak az eszébe” – mondta Kövér, aki szerint az igazi veszélyt az jelenti, ha valaki „a szabadság jegyében támad minden tekintélyre és minden normára”, mert „ezek nélkül demokrácia sem létezhet, csak anarchia és káosz”.

Ő a maga részéről a védelmet az ellenzéki képviselőkre rendszeresen kiszabott, egyre nagyobb büntetésekkel igyekszik biztosítani, de most házszabály-módosítást is kezdeményez a képviselők épségének garantálása érdekében, miután a Momentum füstgyertyákkal tiltakozott az ülésteremben a törvény március 25-i elfogadásakor.

Reményei szerint az ellenzékiek „hamarosan rájönnek, hogy kár volt a szó szoros és átvitt értelmében is a tűzzel játszani, hiszen amit tettek, az nem csupán rossz vicc, hanem súlyos bűncselekmény is. Az Országgyűlés elnökeként büntetőfeljelentést tettem velük szemben a Legfőbb Ügyészségen.”