Kövér László: Nem akarjuk, hogy az európai embert szellemileg és érzelmileg hontalanná tegyék
Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Idegen jövő fenyegeti Európát, olyan jövő, amely idegen mindazon értékektől, amelyek földrészünket az elmúlt kétezer esztendőben éltették, és a világ élvonalába helyezték – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) konferenciáján pénteken Budapesten.

A házelnök azt mondta, a tanácskozás résztvevőinek célja annak megakadályozása, hogy az európai embert elidegeníthessék a saját szülőföldjétől.
– Nem akarjuk, hogy az európai embert kiforgassák a nyugati civilizáció alapjait képező keresztény értékeiből és nemzeti kultúrájából; nem akarjuk, hogy az európai embert szellemileg és érzelmileg hontalanná tegyék – fogalmazott. Közös célunk, hogy megszületett vagy születendő gyerekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak Európában és a tágabb nyugati világban soha, semmilyen okból és körülmények között ne kelljen idegen pályán érezniük magukat a saját szülőföldjükön – tette hozzá Kövér László.

(MTI)