Direkt36: Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről

Direkt36: Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről

Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Félreérthetetlenül utalt arra egy zárt ajtók mögött elmondott beszédében Kövér László, a kormánypárt egyik legbefolyásosabb politikusa, hogy a Fidesz politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt Magyarország számára – erről számolt be a Direkt36 egy birtokukba került felvétel alapján. A beszéd zárt ajtók mögött, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jelenlegi és korábbi vezetőihez szólt a szervezetek fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából.

Az oknyomozó portál cikke szerint Kövér László tavaly áprilisban zárt ajtók mögött arról beszélt, hogy a magyar politikai osztálynak „nincs egységes állam- és nemzetértelmezése”. Helyette szerinte „két, egymást gyakorlatilag kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül”. A Fideszre utalva közölte, hogy „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik”. Majd azzal folytatta, hogy „a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”.

Ezután kijelentette, hogy „én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot ma fenyegeti”.

Kövér László kitért arra is, hogy neki épp a „szolgálatok mai és leendő vezetőiben és munkatársaiban van” a legnagyobb bizodalma, hogy megvédik az országot az általa megfogalmazott veszélytől. Vagyis magas rangú közjogi méltóságként, a kormányzó párt egyik legbefolyásosabb politikusaként a polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek iránymutatást adva fogalmazta meg a gondolatait. 

A Direkt36 kérdéseket küldött Kövér László hivatalának a beszéddel kapcsolatban, választ ugyanakkor nem kaptak. Azonban a megkeresésük után érdekes módon felkerült a leirat a házelnök honlapjára.

A portál kitért rá, hogy Kövér Lászlónak vannak személyes kötődései a szolgálatokhoz. Mint ahogy azt a beszéde elején is kihangsúlyozta, közel húsz évig volt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja, 1998 és 2000 között pedig az első Orbán-kormány minisztereként a szolgálatok felügyeletét is ellátta. Kövér erre hivatkozva a beszédben végig kollégáinak szólította a közönség tagjait.

Hazánkban a nyáron robbantotta ki a Direkt36 az úgynevezett Pegasus-botrány, vagyis kiderült, hogy az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, felhasználták magyar tényfeltáró újságírók, a kormánnyal kritikus politikusok, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük ellen is. Legutóbb például az derült ki, mások mellett az Orbán Viktor repülőútjait figyelő pilóta telefonszáma is szerepelt a Pegasus-listán.

Hosszú hónapok ködösítése után végül a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos nemrég elismerte, a Belügyminisztérium vett ilyen szoftvert. Igaz, csütörtökön kiderült: hiába állította Kósa, az ügyészség szerint a tárca nem tett ilyet. Ugyanakkor a Hvg.hu emlékeztetett arra, hogy Vadai Ágnes DK-s képviselő még Kósa nyilatkozatának napján azt mondta, hogy „az ide vágó meghallgatáson nem az hangzott el, hogy a BM vette volna meg a kémszoftvert”. Vadai azt ugyanakkor nem mondhatta el, hogy a magyar oldalról ki írta alá a szerződést.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg