Közel kétmilliós bírságot fizetett a rekorder bliccelő
Fővárosi tömegközlekedés (Forrás: Budapesti Közlekedési Központ)

Csaknem kétmillió forintnyi pótdíjat fizetett be a rekorder bliccelő, egy 48 éves budapesti nő tavaly – közölte a BKK. A nő hét év halogatás után fizetett, egészen pontosan 1 977 401 forintot. A Budapesti Közlekedési Központ összesítette a tavalyi év legnagyobb pótdíjbefizetőit. Eszerint az említett nő után a 2024-es év pótdíjazási toplistájának második helyezettje egy 40 éves férfi, aki több mint 1,5 millió forintot fizetett, a harmadik helyet pedig egy 53 éves nő szerezte meg, aki több mint 1,3 milliós tartozását törlesztette. A legnagyobb összegek többévnyi figyelmen kívül hagyott pótdíjazásból, elindított végrehajtási eljárásokból és jelentős késedelmi díjakból halmozódtak fel.

A BKK szerint vannak, akik még mindig hisznek abban a régóta terjedő városi legendában, miszerint a kiszabott pótdíjak automatikusan elévülnek, ezért nem fizetik be a csekkeket, de ez tévedés. A BKK jogi úton minden eszközt megragad a behajtásra, az elhúzódó eljárás miatt pedig a kezdeti összeg jelentősen növekedhet – hívták fel a figyelmet.