Közfinanszírozásban szinte lehetetlen proktológiai ellátáshoz jutni, így szükség esetén a magánszolgáltatók kínálatából válogathatnak a betegek, alkalmasint több százezer forintért. Ha erre nem futná, maradnak a vény nélkül kapható készítmények, amelyek ugyanakkor sok esetben még tüneti kezelésre sem alkalmasak.
Hirdetés
Az aranyeres és egyéb végbélbetegségek, mint a sipolyok vagy berepedések, népbetegségnek számítanak, amelynek kialakulásában az életmód, a táplálkozási szokások, az ülőmunka és a mozgáshiányos életvitel jelentős szerepet játszanak. Ám népbetegség ide vagy oda, az állami egészségügyi ellátórendszerben alig számíthatunk proktológiai ellátásra – legalábbis erről árulkodnak a tapasztalatok. Egyik olvasónk például arról számolt be, hogy panaszaival felkereste a helyi rendelőintézetet, ahol proktológiai szakrendelés híján egy sebész vizsgálta meg. Ő csak annyit tudott megállapítani, hogy szükséges lenne egy szakorvosi vizsgálat és végbéltükrözés is. Ezek után a megyei kórházat kereste fel, ahol elvileg szakorvos és eszközpark is rendelkezésre áll, ám csak hónapokkal későbbre tudott volna időpontot foglalni a néhány perces beavatkozásra. Olvasónk ezek után inkább magánellátóhoz fordult, vállalva az előzetes konzultáció, a laborvizsgálatok, a beavatkozás és a szövettani vizsgálat összesen több százezer forintos költségét – igaz, ezért az összegért másfél héttel a bejelentkezés után kapott időpontot.
Az eset korántsem egyedi: Erős András proktológus több mint négy évtizede van a pályán, jelenleg egy magánkórház szolgálatában áll. Megkeresésünkre elmondta, a páciensek túlnyomó többsége azért fordul magánszolgáltatóhoz, mert a közellátásban nem fér hozzá időben a szükséges ellátáshoz. Az orvos napi tapasztalatai is egybevágnak olvasónkéval: a betegek többnyire először a rendelőintézet sebészeti szakellátását keresik fel, ahová nem szükséges beutaló. Innen aztán az orvos rendszerint továbbküldi őket egy proktológushoz, jobb híján a magánellátásba. – Egy lelkiismeretes sebészorvos ekkor jár el helyesen, hiszen a kitapintható, manuálisan is felismerhető elváltozásokon túl olyan problémák is felmerülhetnek, amelynek beazonosításához műszeres vizsgálat kell, ám a szakrendelőkben sem eszköz, sem szaktudás nem áll rendelkezésre. Nem elhanyagolható az időfaktor sem, hiszen egy rosszindulatú tumor akár néhány hónap alatt kialakulhat – fogalmazott a proktológus.
Az, hogy a rendelőintézetekben és a kórházakban hiányzik a szükséges kapacitás, a szakemberhiányra és finanszírozási okokra vezethető vissza, a proktológia ugyanis eszközigényes szakterület. A végbélvizsgálatok során proktoszkópot vagy rektoszkópot alkalmaznak, ami a végbél 14, illetve 20 centiméteres mélységig való vizsgálatát teszi lehetővé. Ennek során beazonosíthatják az aranyeret, a polipot és más elváltozásokat, amelyek egy része a beavatkozás során eltávolítható. Ha pedig ezek a diagnosztikai vizsgálatok nem vezetnek eredményre, akkor a vastagbél teljes hosszának vizsgálatára van szükség. (A kolonszkópiát általában bódításban vagy altatásban végzik a gasztroenterológiai szakterület orvosai.)
Erős András felhívta a figyelmet arra is, hogy míg az ellátáshoz való hozzáférés sokak számára anyagi okoknál fogva szinte lehetetlen, aközben a piacon számos vény nélküli készítmény érhető el, amelyeket a betegek gyakran orvosi konzultáció nélkül kezdenek használni. Az esetek egy részében azonban ezek a szerek nem hatásosak, mert más megbetegedés van a háttérben. A proktológus kitért arra is, hogy a béltumorok – első sorban a vastagbélrák – előfordulása egyre fiatalabb korosztályokat érint, ami részben az étkezési szokások megváltozására vezethető vissza. Éppen ezért egészségügyi edukációval, az ellátáshoz való hozzáférés javításával, célzott szűrővizsgálatokkal hosszú távon csökkenteni lehetne a súlyosabb emésztőrendszeri betegségek előfordulását.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/15. számában jelent meg április 11-én.
