Közlekedő Tömeg: Már 13 vasútvonalat zárna be a MÁV

Közlekedő Tömeg: Már 13 vasútvonalat zárna be a MÁV

A helyiek által 'uzsgyi'-ként becézett (MÁV 6341 sorozatú) motorvonat Kecskemétről Baja felé indul (Forrás: Globetrotter19/Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tizenhárom vasútvonalat zárna be a MÁV a közbeszerzési felhívás tanúsága alapján – erről számolt be Facebook-oldalán a Közlekedő Tömeg Egyesület. Arról már két napja is írtunk, hogy felszámolnák a Nyíregyháza-Nyírbátor és a Mátészalka-Csenger vonalakat. Ezeken a részeken már december 9-től pótlóbuszok járhatnak. A Közlekedő Tömeg szerint „az ismételt vonalbezárások teljesen ellentmondanak a kormány 2010-es intézkedéseinek, melyek alkalmával számos, korábban bezárt vasútvonalat újranyitottak, köztük a most bezárandó Mátészalka-Csenger vonalat is.” Ráadásul a tervek összeférhetetlenek a Modern Városok és Magyar Falvak célkitűzéseivel is. A bezárás helyett az egyesület szerint arra lenne szükség, hogy biztosítsák a legalább kétóránkénti közlekedést mindkét említett szakaszon.

A Közlekedő Tömeg úgy tudja, a vonalak beszántásáról a MÁV-Start vezérigazgatója, Csépke András döntött. Az egyesület tizenegy további szakasz megszűntetésére számít Komárom, Székesfehérvár, Pápa, Zalaegerszeg, Pécs, Békéscsaba, Szolnok és Miskolc térségében. A szervezet azt sejti, hogy a lépésekkel lepleznék a rossz járműgazdálkodást, illetve az „idén felhalmozott 7 milliárd forintos hiányt.”

A két vonal idei megszüntetésével 35 millió maradna a MÁV-Start költségvetésében. Viszont százmillió kiesne a MÁV Zrt.-nél, így a bezárások a Közlekedő Tömeg szerint 65 milliós többletköltséget jelentenének az adófizetőknek. Palkovics László a közlemény szerint még nem adhatta áldását a mellékvonalak bezárására. 2010 előtt egyébként még a Fidesz tiltakozott hangosan a vasútvonalak bezárása ellen.

A MÁV-Start fejlesztés helyett inkább bezárná a vasútvonalakat - Magyar Hang

A vasúttársaság elképzelései alapján december 9-től megszűnne a vonatközlekedés a Nyíregyháza-Nyírbátor és Mátészalka–Csenger vonalakon.

A mellékvonalak súlyos problémáira is kitért az egyesület. Miközben a vonatok ritkán járnak, a vágányok állapota miatt több helyen csak 20-30 km/h-val lehet haladni. A gőzvontatású vonatok már 1935-ben is egy óra alatt tették meg a Nyíregyháza-Nyírbátor vonalat, de ez a táv ma már 68 percbe telik.

A mátészalkai vonalon tapasztaltakról korábban riportot is közöltünk a Magyar Nemzetben. Mátészalkáról a 78 kilométerre lévő Debrecenig elzötyögni százöt percbe került, ezt a tempót pedig évente körülbelül 825 ezren kénytelenek elviselni.