Magyar tudósok közös nyilatkozatban ítélik el a kormányt Ukrajna ügyében
Ukrajna mellett tüntetnek Budapesten 2023. február 24-én. (Fotó: Koncz Tamás/Magyar Hang)

Több mint 160 magyar tudós és akadémikus ítélte el közös nyilatkozatban a magyar kormány ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját – derül ki a lapunknak is eljuttatott közleményből. 

Az aláírók három évvel első nyilatkozatuk után azért érezték szükségesnek a szöveg megfogalmazását, mert véleményük szerint „az Egyesült Államok januárban beiktatott elnöke Ukrajna számára teljesíthetetlen békefeltételeket szab, és ezektől teszi függővé a további gazdasági és katonai segélyezését.” A tudósok a magyar kormánnyal szemben is kritikát fogalmaztak meg: „elítéljük Magyarország kormányának erkölcsileg kifogásolható álláspontját, mivel feltételek és garanciák nélküli tűzszünetet, illetve »békét« kíván Ukrajnával elfogadtatni”– olvasható a nyilatkozatban.

Ugyanakkor az aláírók egyetértenek azokkal az európai országokkal, amelyek más államokkal összefogva tovább kívánják támogatni Ukrajna küzdelmét, hogy csakis kellő garanciákkal biztosított békét kössön az őt megtámadó agresszorral. A nyilatkozatot többek között Bozóki András politológus, Győrffy Dóra közgazdász, Jeszenszky Géza történész, Csaba László közgazdász, Falus András biológus, Katona Tamás statisztikus, Pálinkás József fizikus, Pléh Csaba pszichológus, Rainer M. János, Romsics Ignác és Ungváry Krisztián történészek írták alá.