Közösségi tűzifaaprítással segítettek a II. kerületi rászorulóknak
A Hidegkúti horgásztónál tartottak közösségi tűzifaaprítást. (Fotó: Őrsi Gergely Facebook-oldala)

Az utóbbi években már 600 köbméter olyan fa került rászorulókhoz, amit azok betegsége miatt kellett kivágni a II. kerületben. A hétvégén közösségi program keretében aprították fel a frissen kivágott fákat – derül ki Őrsi Gergely polgármester posztjából.

ÍMint írja, sok önkéntes érkezett segíteni a Hidegkúti horgásztóhoz közösségi tűzifaaprításukra. – 2021-óta 39 családnak – volt ahova több alkalommal – összesen több mint 600 mázsa tűzifát vittünk – teszi hozzá, majd hangsúlyozza, hogy csak arra alkalmas tűzifa kerül a rászorulókhoz, egfelelő szárítás után. – Sajnos a Hidegkúti horgásztó környékén 2023-ban és 2024-ben is ki kellett vágni több veszélyessé váló fát, illetve az előző télen a vizes hó súlya alatt is dőlt ki fa, valamint szakadt le ág. A tó belső szigetéről ezeket kihoztuk a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltókkal, száradni hagytuk, és egy részüket most felaprítottuk – zárul a bejegyzés.