Közzétették a Budapest Pride útvonalát
A Budapest Pride útvonala (Forrás: a rendezvény Facebook-oldala)

A szervezők a rendezvény honlapján és Facebook-oldalán nyilvánosságra hozták a Budapest Pride hivatalos útvonalát. A résztvevőket június 28-án, szombaton 14 órától várják a Városháza parkban, a felvonulás 15 órakor indul. Az útvonal a Károly körúton, az Astorián és a Múzeum körúton át vezet a Kálvin térig, majd a Vámház körúton halad tovább a Fővám térig. A tömeg innen kel át a Szabadság hídon, és a Műegyetem rakpartnál ér véget a felvonulás.

A szervezők közlése szerint az útvonal mentén bárhol be lehet csatlakozni a menethez. A rendezvény záróprogramja 17 órakor kezdődik a Műegyetem előtt, ahol beszédek, zenei fellépések várják a résztvevőket. A Pride-on idén 15 jármű halad majd a menetben, köztük civil szervezetek, politikai pártok és közösségi médiumok kamionjai. A Műegyetem rakparton kialakított Civil Faluban 17 szervezet mutatkozik be. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy tartsák be a rendezvény házirendjét, és ne reagáljanak provokációkra. A Pride menetének biztosítását önkéntes menetkísérők és a rendőrség segíti.