Október végén már 1,6 milliárd forint volt a lejárt adósság, ami 300 millióval haladja meg az előző havit.
Belföld
Hogyan lenne újra körbevonatozható a Balaton? A helyieknek van elképzelésük, a döntéshozókra várnak.
Az ALS-szel küzdő alkotmányjogász megtartotta beszédét az Emberi Jogok Európai Bíróságának nyilvános tárgyalásán.
Az intézményi autonómiáról tartott egyórás székfoglalót L. Simon László a Magyar Művészeti Akadémián.
A MÁV cáfolja az egykori államtitkár állításait: nem a lajosmizsei vonatok kerültek az újonnan avatott vonalra.
Miközben a hivatalos nyilatkozatokban tagadják, hogy nagy lenne a baj.
Úgy tűnik, nagy hatást gyakorol mindenkire a Mi Hazánk választási módosító javaslata, amelyet már csütörtökön tárgyalnak a Parlamentben.
A Mi Hazánk két javaslatát is megtárgyalnák a fővárosi és az országos választási rendszer módosításáról.
A hajdúhadházi szeméttelepen kezdett dekázni, sajátjai is lenézték. Mára talán az ország legismertebb labdazsonglőrje László Gyula, aki a mélyből a világ csúcsára szeretne törni.
Ami ritka pillanat.
Kocsis Máté jelezte szándékát a házelnöknek.
Bevételei nagy részét a csőd szélén álló közműcégektől kapja a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal – írja a Népszava.
Általános vita lesz az Országgyűlésben.
Egy pontban az Orbán-kormány talán már meghátrált.
Az építési és közlekedési miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara zártkörű rendezvényén beszélt erről.