Külön betegmenedzser is jár az állami VIP-ellátottaknak

Külön betegmenedzser is jár az állami VIP-ellátottaknak

Magyar Honvédség Egészségügyi Központ másnéven a Honvédkórház 2. sz. Podmaniczky utcai telephelye (Fotó: 12akd/Wikipédia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tíz éve még 300 állami vezető volt jogosult kiemelt egészségügyi ellátására, a mai állapotról azonban nem tudni semmit, ugyanis a vonatkozó kormányrendelet csak néhány pozíciót sorol fel, a részletekről és a szolgáltatás tartalmáról pedig különmegállapodást köt a kabinet – írta meg a Népszava.

Az Észak-pesti Centrumkórház-Honvédkórházat és az Észak-budai Szent János Centrumkórházat vehetik igénybe a kiemelt ellátásra jogosultak igénybe vehetnek. 2018-ban a kiemelt állami vezetők ellátására mintegy 24 millió forintot szánt a költségvetés, ma ez az információ nem elérhető, noha az ellátásról szól rendelet szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda költségvetésében kellene tervezni, ám ott ilyen a kiadási sort nem találtak.

A Népszava érdeklődött a Belügyminisztériumtól, az Országos Kórházi Főigazgatóságtól, a Honvédkórháztól, hogy pontosan miben más a megkülönböztetett ellátás, választ azonban nem kaptak. Úgy tudják viszont, hogy a Honvédkórházban néhány egy-két ágyas, tévés, külön fürdőszobás, klimatizált helyiségben helyezik el az ilyen betegeket, a szobáikhoz vezető folyosó zárt, oda csak külön mágneskártyával lehet belépni. A személyes biztonságukért felelős testőröket itt is a beteg közvetlen közelében, de külön helyiségben helyezik el. A Honvédkórház „Speciális Rendeltetésű Centrumában” kezelt betegeket külön, kizárólag ezen a részlegen foglalkoztatott ápolók látják el. A gyógyításban közreműködőkre szigorú titoktartási szabályok vonatkoznak, így például nem csak a kezelésekről nem beszélhetnek, ez amúgy is orvosi titok, hanem arról sem, amit esetleg az ellátás alatt megtudnak páciensük munkájáról, magánéletéről. A VIP ellátottakat külön „betegmenedzser”, személyes asszisztens kíséri a szükséges diagnosztikai vizsgálatokra, ők szervezik és biztosítják, hogy az érintet a lehető leggyorsabban megkapja meg az ellátást.

A Népszava írt 15 európai kormány egészségügyért felelős minisztériumának, hogy náluk milyen VIP-ellátás jár a politikusoknak. Ahonnan konkrét, érdemi reakciót kaptak, az mind nemleges, azaz cáfolja, hogy a politikusoknak különleges kiszolgálás járna, így válaszolt Litvánia, Dánia, Svédország, Szlovénia és Spanyolország is. Két uniós tagállam van, amelyről ismert, hogy nyújt valamiféle kiemelt ellátást a legfelső politikai vezetésnek: Németország és Franciaország – tették hozzá.

A VIP-ellátás azután lett téma, hogy Magyar Péter megpróbálta bemutatni kórházbejárása során a Honvédkórház politikusi VIP-részlegét, oda azonban nem engedték be.