Külön nyomozócsoport vizsgálja a Jókai utcai házomlás ügyét

Külön nyomozócsoport vizsgálja a Jókai utcai házomlás ügyét

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Fotó: Balogh Zoltán

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Külön nyomozócsoport vizsgálja a hétfői VI. kerületi házomlás ügyét – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek.

Csécsi Soma elmondta: továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás. Már 31 tanút hallgattak ki: 23-an az építkezésen dolgozók közül kerültek ki, a többi tanú között pedig két sérült is van. A balesetnek továbbra is négy sérültje van: három ember könnyebben, egy életveszélyesen sérült meg.

A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet.

A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba – ismertette a szóvivő.

Hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört. A sérültek között van a közeli Operettszínház két táncosa is, egyiküknek műtéttel próbálják megmenteni a lábait.

A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Címkék: bűnügy, házomlás