
„Úgy nem tudunk az ellenzéktől szavazatokat elvenni, ha az Állami Számvevőszék (ÁSZ) már régen orvosolt problémákat tesz nyilvánossá többhónapos csúszással” – így reagált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) lapunknak arra, hogy az ÁSZ törvénytelennek találta a párt alapítványának, a Savköpő Menyét Alapítványnak a 2018-2019-es gazdálkodását.
Nagy Dávid pártigazgató kérdésünkre azt írta: „levélben, e-mailben, faxon és telefonon is egyeztettünk a felvetett hiányosságokról (nem, faxon tényleg nem), a jelentés minden felvetésére válaszoltunk”.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen intézkedéseket tesznek az ÁSZ ellenőrzésének megállapításai után, a pártigazgató azt közölte: nem csak az ÁSZ ellenőrzés megállapításai alapján, hanem attól függetlenül is folyamatban van a pénzügyi adminisztráció teljes megújítása, a bizonylati fegyelem szigorítása, a feladat-felelősségi és hatáskörök újragondolása, a kötelezettségvállalási és engedélyezési rendszer továbbfejlesztése. NAV-kompatibilis szoftverekkel támogatják az ügyviteli folyamatokat (szamlazz.hu, smartbooks), emellett rendszeres vezetői ellenőrzési és beszámoltatási gyakorlatot is bevezetnek.
– Új alkalmazottakat vettünk fel, köztük kampánykoordinátorokat, ügyvezetőt, igyekszünk erősíteni a párt adminisztrációs folyamatait. Az a célunk, hogy jövőre ilyenkor mi találjuk törvénytelennek az ÁSZ működését – magyarázta Nagy Dávid pártigazgató, azt is hozzátéve, hogy „Ja, és annyi excelünk lett, hogy 5 egyetemi docenst kellett felvenni a kezelésükre”.
Mint arról beszámoltunk, a számvevőszék azért marasztalta el a viccpártot, mert a hozzá tartozó Savköpő Menyét Alapítvány nem alkotta meg a gazdálkodásának belső szabályait. Mint az ÁSZ közleményében írta, a 2018-2019-es időszakban nem rendelkezett a számviteli törvény szerinti számviteli politikával, nem biztosította a közpénzekkel való ellenőrizhető, elszámoltatható és átlátható gazdálkodás feltételeit. A beszámolási kötelezettségét sem teljesítette, továbbá nem rendelkezett számviteli beszámolóval, valamint nem készítette el tevékenységéről szóló éves jelentést sem.
Ezek alapján azt állapították meg, hogy az alapítvány 2018-2019. évi gazdálkodása nem volt törvényes, a felhasznált közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával a nyilvánosság előtt nem számolt el.
A Kutyapárt által 2018-ban létrehozott alapítvány a költségvetésből 2018-ban 8,1 millió, 2019-ben pedig 41,3 millió forint állami támogatást kapott.