
– Nem elég bátor a városvezetés és a közgyűlés, hogy beleálljanak abba, hogy a BKV maga értékesítse a reklámfelületeit – a többi közt így értékelte a szerdai, eddigi leghosszabb Fővárosi Közgyűlés ülését Milbacher Dániel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt politikai igazgatója a Magyar Hang megkeresésére. A párt ezzel kapcsolatos javaslatát ugyanis leszavazták, holott szerintük ha a BKV nem külső szereplőknek tendereztetné ki reklámfelületek értékesítését, több milliárd forintnyi plusz bevétele is lehetne a fővárosnak. A politikai igazgató ezt ahhoz hasonlította, mint amikor a BKV kiszervezi az informatikai rendszer üzemeltetését vagy a takarítást is, ami szerinte hatalmas üzlet a külsősöknek, és nem tudják, milyen indíttatás van emögött. Annak örültek, hogy átment az MKKP javaslata arról, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak létesítsenek védett lakásokat, ilyenek Ferencvárosban már évek óta működnek. Bár ez egyébként állami feladat lenne, de ezt alacsony színvonalon látják el, ezért fontos, hogy minél több önkormányzat is csatlakozzon a kezdeményezéshez.
Arról is beszélt, hogy a közgyűlés láthatóan mindig a rendpárti oldalra áll, a hajléktalanság és szegénység kérdését rendészeti eszközökkel kívánják orvosolni, azt pedig leszavazzák, mikor az MKKP azt javasolja, hogy a főváros a saját felületein érzékenyítse a társadalmat ilyen kérdésekkel kapcsolatban. Sajnálták azt is, hogy nem ment át a metróállomások vidámabbá tételét célzó javaslatuk, miszerint ezeken a helyeken lehetne zene vagy madárcsicsergés hang, holott a budapesti aluljárókban van hagyománya a zenélésnek.
Lapunk arról is érdeklődött, mit gondol a Kutya Párt a Bódis Kriszta kuratóriumi kinevezésével kapcsolatos huzavonáról. A Tisza Párt a Van Helyed Alapítvány vezetőjét jelölte a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumának elnöki posztjára, de végül Karácsony Gergely levette a szavazási listáról a kérdést. Ez azért volt meglepő, mert korábban egyszer már ugyancsak elnapolta a személyi döntésekről szóló kérdést, de a Tisza Párt kérésére meggondolta magát, és úgy állt, mégis lesz szavazás az ügyben. Végül miután a Fidesz név szerinti szavazást kért a személyi döntésekről, amelyek nemcsak Bódist, de több más kuratóriumi, illetve felügyelőbizottsági tagot is érintettek volna (vagyis minden egyes személynevéről egyesével kellett volna szavaznia a 33 fős közgyűlésnek), a főpolgármester az utolsó pillanatban mégis a kérdés elnapolása mellett döntött. Milbacher Dániel szerint érdekes látni, hogy amikor a cégvezetőkről van szó, akkor nyílt pályázatot sürget a Tisza, amit egyébként az MKKP is támogat, ám a kuratóriumi tagok kiválasztásánál már nincs ilyen igényük.
– A közgyűlésen ülve az volt érzékelhető, hogy azért vannak hosszú szünetek, hogy a Tisza tudjon tárgyalni a főpolgármesterrel arról, hogy ki fog az alapítványok kuratóriumaiba és felügyelő bizottságaiba ülni. Szerencsésebb lenne inkább ezekre a posztokra is nyílt pályázatot kiírni – fejtette ki. Hogy az MKKP megszavazta volna-e Bódis Krisztina kuratóriumi elnökségét, arra azt mondta, nem tudják. – A Tisza szimbolikus ügyet próbál csinálni a kérdésből, aminek nem látom az értelmét. Ez szakmai feladat, nem feltétlenül szerencsés, ha médiaszereplők ülnek be a kuratóriumokba – mondta. Felvetésünkre, hogy a Tisza Bódis Krisztina nehéz sorsú embereket segítő több évtizedes munkásságával érvelt, azt mondta, ilyen típusú munkát sok más ember is végez rajta kívül, például azok is csinálták, akik eddig is kuratóriumi tagok voltak. Ezért is lenne szerencsés, hogy nyílt pályázatok alapján döntsön a kérdésben a közgyűlés, nem pedig a nyilvánosság előtt nem ismert háttéralkuk alapján. Ami pedig a közgyűlésen történt az előterjesztéssel kapcsolatban, hogy hol levették a napirendről, hol nem, abban sajnos a Fidesznek igaza volt, hogy tényleg Monty Python jellegű volt.
És hogy mit gondolnak arról, hogy egyedül a Kétfarkú Kutya Párt frakciójában ülő Baranyi Krisztina nyomott kifejezetten nemet a Fidesz azon javaslatára, hogy a Fővárosi Önkormányzat számoljon be arról, hogy milyen USAID-támogatást kapó szervezetekkel dolgozott együtt az elmúlt években? Az előterjesztést ugyanis többek között a Fidesz, a Tisza és Karácsony Gergely is megszavazta, de például a Vitézy-féle Podmaniczky Mozgalom képviselői vagy éppen Tüttő Kata nem nyomtak gombot az ügyben, míg két DK-s és egy párbeszédes politikus tartózkodtak. (Az MKKP-frakció másik két tagja pedig, Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna pedig nem voltak jelen a szavazásnál, előbbi politikus hivatali ügyek miatt volt távol, míg utóbbi lebetegedett).
– Ez egy nyílt politikai provokáció volt, és szörnyű, hogy ennek felült a közgyűlés. Nyilván a Tisza politikai taktikából szavazta meg, hogy a látszatát is elkerüljék annak, hogy a „Soros-hálózat” támogatói, de a Kutya Pártnak ez nem fér bele, mi kiállunk a civilek mellett – fejtette ki Milbacher Dániel. Szerinte ugyanis a magyar társadalom nem tudja eltartani a civil szférát, ezért természetes, hogy ők igénybe vesznek támogatásokat. A USAID főként tudományos, felsőoktatási és korrupcióellenes célokra biztosított támogatást, és „ezek fájó ügyek a Fidesznek, mert folyamatosan leleplezik, hogy milyen problémák vannak”. Egyébként olyan szervezetek kaptak támogatást többek között, mint az MTA vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. A Fidesz azzal kapcsolatos érvét, hogy politikusi befolyásszerzés történt volna, a politikai igazgató nevetségesnek tartja, „nem láttam, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem indított volna jelöltet a választásokon”. Ráadásul minden állam nyújt hasonló támogatásokat, elég arra gondolni, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető MBH Bank adott hitelt például a szélsőjobboldali spanyol Vox pártnak, míg korábban az MBH-ba beolvasztott MKB Bank a szintén szélsőjobboldali francia Marine Le Pen kampányához is nyújtott kölcsönt.