Miután az utóbbi napokban több ismert zenész, így Gáspár Győző és Kis Grofó is bekapcsolódott a Fidesz kampányába, L. L. Junior is beállt a sorba. Hoppál Péter Facebook-posztja szerint a zenész egy berkesdi kampányeseményen állt szelfit a politikusnak, számol be a Szabad Pécs.
Pontosabban csak Hoppál Péter korábbi Facebook-posztja szerint, mert cikkünk írásakor elérhetetlen volt a bejegyzés. De a Szabad Pécs oldalán fent van a megosztás, így onnan le tudtuk menteni:
Hoppál Péter néhány napja szerepelt egyik cikkünkben. Akkor azzal vétette észre magát, hogy hétfőn a tápkábel kihúzásával elsötétítette a képet a pécsi főtéren álló ellenzéki kivetítőn. Azt mondta utána a Szabad Pécsnek, hogy polgári engedetlenségből cselekedett. Kedden viszont új magyarázattal állt elő, közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy lépni kellett, hogy „megállítsuk Gyurcsány hazugsággyárát”. Hozzátette: tettével elnémította „azt a hazugságözönt”, amely a kivetítőből „folyamatosan ordított napok óta a védtelen járókelők fülébe, fertőzve az agyukat”.
A politikust tettéért 500 ezer forint büntetésre ítélte nem jogerősen a bíróság.