
– Súlyos szabálytalanságokra derített fényt a Váradi László polgármester ügyeit vizsgáló fegyelmi bizottság
– Bár fideszes képviselőtársai is elfordultak Váraditól, ma már ismét őt támogatják
– Eleve teljesíthetetlen, 60 napos határidővel kezdődött óvodaépítés, a beruházáson közmunkásokat dolgoztattak
Noha irattal igazolható, hogy Demecser fideszes polgármestere hivatali visszaélés gyanúját felvetően utasította a hivatal pénzügyi irodájának munkatársait egy 57 millió forintos előleg átutalására, a hatóságok mégsem nyomoznak az ügyben – tudta meg a Magyar Hang. Ez azért érthetetlen, mert Váradi László polgármester tulajdonképpen maga dokumentáltatta az esetet: minden jogkövetkezményt és büntetőjogi felelősséget vállalva írásban is utasítást adott a pénz elutalására. Holott ő ezt nem tehette volna, mivel a polgármesteri hivatal dolgozóinak felettese a törvényesség felett őrködő jegyző. Ráadásul – derül ki az akkori aljegyző esetről írt feljegyzéséből – Váradi kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy a történteket elhallgassák a jegyző elől, ezért az utasítást a páncélszekrénybe záratta.
Váradi László az önkormányzati törvényre se sokat adott: a birtokunkba került irat szerint a 2017 januárjában leadott vagyonnyilatkozata teljesen üres, kitöltetlen volt. Ez is tavaly ősszel a fegyelmi eljárás idején derült ki. A vagyonnyilatkozatot ugyan novemberben pótolta, a helyzet mégis több kérdést felvet. Az önkormányzati törvény szerint ugyanis a nyilatkozat elmulasztója jogköreit nem gyakorolhatja, tiszteletdíjat és költségtérítést sem kaphat. A polgármester érdeklődésünkre annyival intézte el, hogy nem ő bontotta ki a lezárt borítékot.
Közmunkásokkal építtetett óvodát Demecser fura ura - Magyar Hang
Még fideszes párttársai is ellene fordultak egy időre, fel is függesztették, ma már azonban szent a béke. A rendőrség is nyomoz.
A városvezető az önkormányzati tulajdont is sajátosan értelmezte; a gépeket, eszközöket szerette a maga közelében tudni. A fegyelmi bizottság szerint ugyanis a ma már a felesége nevén lévő Regulator Kft. (korában Váradi is tulajdonosa volt) telephelyén gyakran megfordultak az önkormányzati gépkocsik, időnként itt éjszakázott a lepakolásra váró kisteherautó, de a közmunkaprogramban megrendelt takarmány egy része, az értékes munkagépek, fűkaszák is innen kerültek elő. Váradi szerint azonban ez nem az, aminek látszik: a felesége cégének telephelyét egyszerűen biztonságosabbnak vélte, mint az önkormányzat belvárosi telepét. A bizottság előtt azt állította, a gépek csak javításon voltak a Regulatornál, azt viszont a bizottság nem tudta kideríteni, miért ott volt szükség a sörpadokra vagy a kerti bútorokra.
Ez azonban nem minden: Váradi ugyanis a helyben csak kólagyárként emlegetett önkormányzati telepen szemet vetett egy csarnok vasszerkezetére. Ezt egy éjjel kibontatta, majd felszereltette szintén a Regulator telephelyén. Magyarázata szerint azért ott kellett felállítani a csarnok vázát, mert a tűzoltó-egyesület elnöke folyamatosan rágta a fülét, hogy tároló kellene tűzoltóautó-parkoltatáshoz (az elnök ezt cáfolta). Az ipari csarnok története azonban már-már happy enddel zárult: miután kiderült, hogy a polgármester felesége cégénél állították fel, Váradi az éjszaka leple alatt elbontatta, és visszaadta az önkormányzatnak.
A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 28-án megjelent 20. számában olvashatja! Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 20. számban? Itt megnézheti.